Élet-Stílus

Otthonában esett le a lépcsőn, meghalt az Everestet megjárt hegymászó

Charlotte Fox hegyimentőként is dolgozott, film is készült az egyik legendás túléléséről.

Charlotte Foxot egész életében a kalandok vonzották. Az egyetem elvégzése után annyira beleszeretett a Sziklás-hegységbe, hogy Coloradóba költözött, beállt a hegyimentőkhöz.

Megmászta mind az 53, négyezer méternél magasabb coloradói hegycsúcsot.

A 39. születésnapján, 1996 májusában mászta meg a Mount Everestet, az ereszkedésnél azonban hóvihar és a mínusz 50 fokos hideg miatt napokig életveszélyben voltak 11 társával; Charlotte már csak azért imádkozott, hogy minél előbb haljon meg. Nyolcan életüket vesztették, Foxot és két másik hegymászót kimentették, az esetről készült a 2015-ös Everest című film, Jake Gyllenhaal főszereplésével.

1993-ban Charlotte a párját is a hegyekben vesztette el: Mark Bebie Kanadában hegymászás közben lavina áldozata lett.

Az elképesztő csúcsokat megmászó, tragédiákat túlélő Charlotte Fox néhány héttel ezelőtt telluride-i háza mellett halt meg. A legfrissebb hírek szerint a tragédia úgy történt, hogy a négyemeletes épületben – ahol a testmozgás igénye miatt sosem használta a liftet – leesett a lépcsőn és életét vesztette.

61 éves volt.

Facebook

(via Mirror, kiemelt kép: Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik