Élet-Stílus

Vőlegénye úgy örül Ariana Grandénak, mintha a lottón nyerte volna

Ariana Grande és Pete Davidson alig pár hét járás után jegyezték el egymást, nagyon rövid idővel azután, hogy az énekesnő szakított exével, a rapper Mac Millerrel. A hirtelen jött eljegyzés miatt azóta is tátva a fél világ szája, nem véletlen, hogy Davidsont Jimmy Fallon is meghívta egy beszélgetésre műsorába, ahol végre tényleg és hivatalosan is elismerte, hogy megkérte Grande kezét. Utóbbit úgy sikerült kiböknie, hogy Fallon azzal viccelődött, hogy egyébként nem kellett volna megkérnie Ariana Grande kezét azért, hogy meghívják a show-ba, mire Davidson azt mondta:

Mégis megtettem.

Majd azzal folytatta:

Úgy érzem, mintha megnyertem volna egy versenyt. Rohadt izgatott vagyok Jimmy. Nagyon izgalmas. Vicces mostanában az utcán sétálni, mert a szembejövő pasik úgy csinálnak, mintha megbiccentenék a kalapjukat.

Davidson aztán azt is hozzátette, jelezve, hogy tisztában van azzal, hogy menyasszonya mérföldekkel híresebb nála:

Mindig úgy tartanak majd számon, mint a plusz egy fője.

Aztán háborgott is egy kicsit azon, hogy miért kapott ekkora médiafigyelmet az, hogy eljegyezte Grandét, akivel azóta közös tetoválást is készíttettek, amit nem mellékesen ők maguk osztottak meg Instagramjukon, szóval olyan nagyon nem titkolták a dolgot a média és a világ elől. Illetve ez az interjú is javarészt arról szólt, hogy ő mennyire szerencsés, amiért Grande pasija lehet, Davidson pont úgy viselkedett meg beszélt, mintha az énekesnő egy tizenéves rajongója lenne, aki teleplakátolta az ágya feletti falat Grande posztereivel.

Kiemelt kép: 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik