Élet-Stílus
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Bori azt kérte születésnapjára, hogy árva kutyáknak segíthessen

Kovács Márta
Kovács Márta

újságíró. 2018. 06. 06. 09:14

Bori nemrég ünnepelte hatodik szülinapját, azonban nem pont úgy, mint más korabeli kislányok. Ugyanis ő azt kérte barátaitól és szeretteitől, hogy ajándékok helyett inkább támogassák a rászoruló kutyákat.

Az ötletet szülei is támogatták, így 100 ezer forint gyűlt össze, ezt pedig ő maga vitt el a Vigyél Haza Alapítványnak, ami tíz éve dolgozik az Illatos úti, árva és sérült kutyák gyógyításáért és gazdához juttatásáért. Borival egy budai kutyafuttatóban találkoztunk, ahol elmondta, már kiskora óta nagyon szereti a kutyákat. Neki még ugyan nincs házikedvence, de természetesen nagyon szeretne egyet.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Nagyon sokféle kutya tetszik neki, de leginkább egy göndör vagy tarka állatnak örülne. Amikor az alapítványnál járt az adományt átadni, több kutyával is megismerkedett, azt mondta,

az a három kis göndör nagyon tetszett, mert ők ilyen félősök voltak. Ott volt még egy ugrálós kutya is, meg egy olyan, akinek mindig viszketett a nyaka. Meg volt egy nyalogatós, aki mikor odatettem a kezem a kerítéshez rögtön nyalogatott.

Viszont arra nem gondolt, hogy valamelyik kutyát esetleg hazavigye, hiszen ahogy Bori fogalmazott:

hát nekem mindegyik nagyon tetszett, nem tudnék dönteni.

A kislány elmondta, anyukája mesélt neki egy kisfiúról, aki ezt kérte, és mivel ő is nagyon szereti a kutyákat, megtetszett neki az ötlet. A szülinap előtt pedig mindenkinek szóltak, hogy így készüljenek.

Bori még sosem járt korábban ilyen alapítványnál, de azt mondta, máskor is nagyon szívesen menne. A következő szülinapjára is nagy tervei vannak, jövőre beteg gyerekeknek szeretne segíteni. Ez pedig nem minden, Bori az ez után következő évre is gondolt már:

a nyolcadik szülinapjára azt kéri majd, hogy a szegény embereknek segítsen.

Azt egyelőre nem tudja, mi szeretne lenni, ha nagy lesz, de azt elmondta, akkor is újra szeretne majd hasonló dolgokat tenni.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Az óvodában az óvónénik örültek, mikor meghallották, milyen rendhagyó módon ünnepelte a születésnapját. Bori azt is elárulta, hogy tart a macskáktól, azt mondja, anyukájától örökölte.

Ahogy megszülettem, döntöttem, hogy én kutyusokat fogok akarni

– jelentette ki büszkén.

Ha Bori éppen nem az oviban van, akkor elmondása szerint általában rajzolni szokott. De láthatóan jól ismeri a kutyákat, hiszen amikor egy agár futott felé, rögtön megjegyezte, hogy ezek a világ leggyorsabb kutyái.

A kislány a Vigyél Haza Alapítványtól egy oklevelet is kapott, amit az író, Pásztohy Panka készített neki. A legfiatalabb önkéntest ráadásként egy dedikált mesekönyvvel is megajándékozták nem mindennapi tettéért.

vissza a címlapra

Kommentek

Budapest, 2018. november 5.
Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 5-én.
MTI/Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.