Élet-Stílus

Fehérneműben tartotta meg előadását egy egyetemista lány

24.hu
24.hu

2018. 05. 10. 10:17

Melltartóban és bugyiban mutatta be szakdolgozata vázlatát egy diáklány a New York államban működő Cornell egyetemen. Letitia Chai azon háborodott fel, hogy a tanára kritizálta a ruháját – írja a New York Daily News.

Chai szombaton állt ki az évfolyam elé, hogy prezentálja szakdolgozata vázlatát. Kék, hosszú ujjú inget, és egy rövid farmernadrágot viselt. Az oktatója. Rebekah Maggor professzor az utóbbit találta kifogásolhatónak. Az diáktársai előtt kérdezte a lányt, komolyan ebben a ruhában áll-e ki előadni, illetve nem gondolja-e, hogy a testével eltereli a fiúk figyelmét a mondandójáról.

A lány dühbe gurult, levette a nadrágját és az ingét a diáktársait is vetkőzésre bíztatta, és folytatta az előadását. A professzor ekkor azt kérdezte a lánytól, hogy vajon mit szólna mindehhez az anyja.

„Édesanyám feminista, a szexológia és a gender tanulmányok professzora, aki arra tette fel az életét, hogy önmaguk felvállalására bátorítsa valamennyi nemi identitás képviselőit” – hangzott a lány válasza.

A fehérneműs előadás fotói hamar elterjedtek a közösségi portálokon, ahol az volt a többség véleménye hogy, egy egyetemi oktatónak nem azzal kellene foglalkoznia, mit viselnek a tanítványai.

Maggor az egyetemi lapnak azt nyilatkozta, nem akar beleszólni abba, mit vesznek fel a diákja, csak arra próbálta meg felhívni Chai figyelmét, hogy legyen professzionálisabb.

Született néhány durvább hozzászólás is a Facebookon, Maggor néhány diákja ezért nyílt levélben állt ki a professzor mellett. Azt írták, nem lehet egyetlen Facebook-bejegyzés alapján megítélni valakinek a múltját, szakmai felkészültségét, illetve a nőkhöz, valamint a kisebbséghez fűződő viszonyát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Closeup of big gold nugget, finance concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.