Élet-Stílus

Falról lekapart festéket ettek a gyerekek, annyira éheztették őket a szüleik

„Úgy néztek ki, mintha egy koncentrációs táborból szabadultak volna” – mondta egy rendőr azok közül, akik a saját szüleik házából mentettek ki három kisgyereket Pennsylvaniában, 2016-ban. A horrorszülőket hétfőn ítélte el a bíróság – írja a Daily Mail.

A 35 éves Joshua Weyant és a 39 éves Brandi Weyant házába egy névtelen bejelentés miatt mentek ki a rendőrök, 2016 decemberében. A gyerekeket, egy négy- és egy ötéves kislányt, illetve egy hatéves kisfiút egy lezárt szobában találták meg. A kicsik annyira éhesek voltak, hogy elkezdték a falakról lekapart festéket enni. Testüket mocsok, emberi ürülék, horzsolások és zúzódások borították. Az összes csontjuk látszott, egyikük sem volt nehezebb 13 kilónál. Az orvosok szerint, a legidősebb gyereket csak napok választották el az éhhaláltól.

Az szülőket azonnal letartóztatták, és előzetes letartóztatásba helyezték, a gyerekek, miután eléggé megerősödtek, nevelőszülőkhöz kerültek. Letartóztatásakor Brandi Weyant azt mondta a gyerekek közül egyiknek sem ő, és a férje a biológiai szüleik. A szomszédok vallomásaiból azonban az derült ki, hogy a nő lehet a gyerekek édesanyja, és egészen 2015-ig úgy is viselkedett, mintha az lenne. Brandi akkoriban a közösségi portálokon is úgy viselkedett, mint egy szerető édesanya.

Joshua Weyant korábban börtönben volt, hogy miért azt a periratok nem említik. Az biztos, hogy a három gyerek sorsa akkor fordult embertelenre, amikor a férfi 2015-ben szabadult, és hazament. Amikor a gyerekeket megmentették, a szülőket pedig letartóztatták, tíz ember élt a családi házban.

A házaspárt februárban találta bűnösnek a bíróság, Brandi Weyant tizennyolc és háromnegyed évtől, harminchét és fél évig tartó, míg férje tizenkilenc és fél évtől, harminckilenc és fél évig tartó börtönbüntetést kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik