Élet-Stílus

Húst dobnak piacra azoknak, akik utálnak húshoz érni

Újfajta csomagolású csirkehúst dob piacra május elején a brit Sainsbury’s üzletlánc. Az „érintésmentes” termék lényege, hogy azok, a jellemzően fiatal vásárlók is főzhessenek maguknak, akik undorodnak a nyers hús érintésétől – írja a The Sun.

A Sainsbury’s, illetve a baromfiipar szakértői azt vették észre, hogy az Y-, vagy millenniumi generáció tagjai (az 1980-as évek eleje, illetve az ezredforduló között születettek) közül sokan félnek attól, hogy maguknak főzzenek. Egyrészt, mert tartanak az ételmérgezéstől, másrészt pedig, mert idegenkednek a hozzáérni a nyers húshoz.

Katherine Hall termékfejlesztési menedzser elmondta, hogy az új előre felvágott, és speciálisan becsomagolt termékek lehetővé teszik a vásárlóiknak, hogy kinyissák a tasakot, és a tartalmát rögtön a serpenyőbe tegyék, anélkül, hogy hozzá kellene érniük a húshoz.

Érdekes, hogy míg az Y-generáció tagjai általában kalandvágyók, ha az evésről van szó, de elbátortalanodnak, ha maguknak kell főzniük. Ez az ismeretek hiányának köszönhető. Sokat esznek étkezdékben, nincsenek hozzászokva a főzéshez, ezért úgy vannak vele, hogy az a biztos, ha mindig más készíti el nekik az ételt.

Az áruházlánc szakértőinek észrevételét a tudomány is igazolta. Egy kutatás kimutatta, hogy míg a teljes népességnek 25 százaléka undorodik a nyers hús érintésétől, a millenniumi generáció tagjainál ez az arány 37 százalék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik