Élet-Stílus

Fájdalomcsillapítótól kezdett saját neméhez vonzódni egy brit férfi

Forróvérű heteroszexuális volt Scott Purdy, míg egy gokartbalesetben eltörte a lábfejét. A 23 éves férfi akkor elkezdett szedni egy fájdalomcsillapítót, majd azt vette észre, hogy csökken a libidója, és nem kívánja többé a nők közelségét. Inkább a férfiak figyelmére vágyott.

Prudy levonta következtetést: a gyógyszer meleggé változtatta őt.

Scott Prudy a központi idegrendszerre ható Pregabalin, vagy Lyrica néven ismert fájdalomcsillapítót szedte. A gyógyszert epilepszia, paranoia, és szorongásos rendellenességek kezelésére is használják. Ismert mellékhatásai között ott van a szexuális étvágy csökkenése, illetve a hangulatingadozás.

Barátnőm volt, akivel hat hónapja jártunk együtt. Szerettük egymást. A férfiak soha sem érdekeltek. Persze, mint bárki másban, gyermekkoromban bennem is volt egy kis kíváncsiság, de ennyi. Aztán néhány héttel az után, hogy elkezdtem szedni a gyógyszert, éreztem, hogy fizikailag nem vonzódom többé a nőkhöz

nyilatkozta a Prudy a Mirrornak.

A férfi mindent őszintén elmondott a barátnőjének, és szakított vele. Az mondja a lány megértő volt, mert belátta, hogy nem lenne értelme együtt maradniuk. Prudy azóta az interneten ismerkedik, úgy tűnik, hamarosan meglesz az első randija egy férfivel, amit már alig vár.

Azt mondja, biztos benne, hogy a Pregabalin váltja ki belőle a saját neme iránti vágyat. Egyrészt azért, mert korábban, amikor másik fájdalomcsillapítót használt, nem tapasztalt ilyesmit. Másrészt nemrég, amikor néhány hétre abbahagyta a Pregabalin szedését, érezte, hogy csökken a férfiak iránti vonzalma.

De most már újra szedem, mert boldoggá tesz szexualitásommal kapcsolatban, és nyitottá, ami felszabadító érzés.

Scott azt mondja, azért állt a nyilvánosság elé a történetével, mert szeretné, ha mindenki tudna arról, hogy a gyógyszernek ilyen hatása is lehet. Úgy gondolja, lehetetlen, hogy ő az egyetlen, aki így reagál a fájdalomcsillapítóra.

A gyógyszert gyártó Pfizer érdemben kommentálta a konkrét esetet. Egy szóvivő azt válaszolta a Mirror kérdéseire, hogy a kérdéses készítmény milliók számára jelent fontos és hatásos gyógykezelést világszerte. A gyógyszer széleskörű tesztelésen ment át sikerrel, de előfordulhatnak mellékhatásai. Azt tanácsolják, bármelyik páciens tapasztaljon bármiféle mellékhatást, azonnal forduljon orvoshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik