Élet-Stílus

Imádják ennek a modellnek a hurkáiról készült Instagram-képét

Általában azoknak a modelleknek, felhasználóknak a képei járják be igazán az internetet, akik vékonyak, sportosak, kidolgozott testalkatúak, ezekkel szembesülünk nap mint nap. Ezért is üdítő az olyan Instagram-oldalakkal találkozni, mint például Grace Victoryé, aki a nyers valójában mutatja be az igazságot, és azt a testet, ami sokkal jobban hasonlít egy átlagos halandóéhoz.

És nem csak nekünk, hanem sokaknak az interneten, egy tükrös szelfije, amint csak egy törölköző takarja a teste egy részét, már csaknem 17 ezer lájkot kapott, és 416-an hozzá is szóltak, a legtöbben elismerően gratuláltak a lánynak. Nem is csoda, hiszen ez is egy remek példája önmagunk elfogadásának és a pozitív testképnek.

Több a tekercs, mint egy pékségben

– írta Grace a kép alá, majd ezt meg is magyarázta: „Emlékszem, mikor a gyökerek ezt mondták az iskolában, miközben étkezési zavaraim voltak. Most már felépülőben vagyok és szeretem a testem, függetlenül attól, hogyan néz ki.”

Gyógyulok, és nagyon szeretem az életemet, ez minden, ami igazán fontos.

Gyerekkorában sokat küzdött a testével, ritkán látott hasonlót, mint az övé, és ha igen, az is csak nevetség tárgya volt, vagy az újságok illusztrációja az egészségtelen életmódról szóló cikkekhez.

https://www.instagram.com/p/BhOENo_gJ0e/?hl=hu&taken-by=gracefvictory

Azóta hosszú utat járt be, de mikor a képet először akarta feltenni Instagram-oldalára mégis megijedt. A héten aztán csak kiposztolta, és nagyon büszke a követőire, akik ilyen jól fogadták a kitárulkozó képét.

Nem is kaptam negatív kommentet, vagy ha igen, akkor nem vettem észre

– nyilatkozta a Metrónak, majd hozzátette, hogy a hozzá hasonló alakúak, akik szégyellik a testüket, próbáljanak meg változtatni a hozzáállásukon, ne higgyék azt, hogy valami elromlott bennük, ne higgyenek a becsmérlő szavaknak és akkor sokkal szebb lesz az életük.

https://www.instagram.com/p/BhZViibgX7d/?hl=hu&taken-by=gracefvictory

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik