Élet-Stílus

Sárkánnyá változtatta magát a bankárnő

Ma már bárki nézhet ki úgy, ahogy csak akar, feltéve, hogy van elég pénze. A tehetősek többsége a magazinok címlapjait használja sablonnak: ráncokat varratnak fel, melleket, feneket formáltatnak, leszívatják a zsírpárnáikat, botox-injekciókkal béníttatják az arcukat. Eva Tiamat Medusa más utat választott.

A texasi nő egy kisebb vagyont, nagyjából 60 ezer dollárt (kb. 15 millió forintot) költött különböző testmódosításokra, hogy gyermekkori álmát megvalósítva, sárkányként élhessen – írja a VT.

Eva sokáig teljesen hétköznapi életet élt, Amerika egyik legnagyobb bankjának alelnökeként dolgozott, néhány évvel ezelőtt azonban HIV-el diagnosztizálták. Ez döbbentette rá, hogy az élet sokkal törékenyebb, múlandóbb, mint hitte, nem halogathatja a végtelenségig az álmai megvalósítását. Felmondott a munkahelyén, és megkezdte hosszú, fájdalmas átváltozását.

„Nyolc szarvacska van a homlokomban, a füleimet eltávolították, az orromat alaposan átszabták, a legtöbb fogamat kihúzták, a szemeim fehér részét átszínezték, a nyelvemet kettévágták, a mellkasomat és a csuklómat pedig hegtetoválások borítják” – sorolja Eva, majd sietve hozzáteszi, hogy soha életében még nem volt ennyire boldog.

Eva lélekben ötévesen változott át, amikor a biológiai szülei elhagyták. Ahogy ő fogalmaz: egy csörgőkígyócsaládban született ujjá. Azt mondja, amikor kiderült a betegsége, rájött, hogy nem akar emberi testben meghalni.

„Amennyi nagyszerűség, és jóság van az emberekben, a többi fajhoz képest bennük van a legtöbb gyűlölet és pusztítás, ezért döntöttem úgy, hogy nem akarok többé embernek kinézni. Remélem, történetem segít majd másokon, akik nehéz időkön mennek át, vagy elveszítették a reményt.”

További fotókat és videókat talál a Sárkánynőről az Instagramon, ha ide kattint!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik