Élet-Stílus

Az ikerpár mindkét tagja új májra várt. De csak az egyikük élhetett addig, hogy meg is kapja

Egy 18 éves ikerpár mindkét tagjánál, Nick és Devin Coastnál is májzsugort diagnosztizáltak tavaly. Az elválaszthatatlannak tartott testvérek betegsége nem az alkoholizmus – mint ennél a betegségnél legtöbbször –, hanem egy génmutáció következménye.

Mindkettejüknek májátültetésre lett volna szüksége, de csak Devin kapott új szervet. Míg várták, hogy sorra kerüljenek a transzplantációs listán, Nicknél egy agresszív rákos megbetegedés is kialakult

Kérdeztem tőle, hogy tehetek-e érte valamit az életemben, de azt mondta, hogy csak legyek önmagam, mindig csináljam azt, amit jónak látok

– mondta Devin az ABC Newsnak.

Aztán jött a szörnyű hír, Nick a múlt héten elhunyt.

„A csodálatos fiam, Nick elhagyta ezt a világot” – írta édesanyjuk, Margi Coast a Facebook-oldalon, amin a testvérek harcát dokumentálták. Azt is írta, hogy Devint nagyon megviselte testvére halála.

Az egész tavaly kezdődött, mikor Nick azzal hívta fel édesanyját az iskolából, hogy a térdében úgy ég az izület, hogy alig tudott leülni az asztalához. A fiúk nagyon gyorsan elérték a 180 centis magasságot, ezért az anya ekkor csak arra gondolt, hogy biztosan a növési fájdalma van.

Közzétette: Teen Twins Transplant: Nick and Devin's story – 2017. október 20.

Nick azonban tovább panaszkodott, így Margi elvitte a sürgősségire, ahol a vérteszt kimutatta, hogy nagyon alacsony a vérlemezkeszáma, és az orvos azt javasolta, Devint is vizsgálják meg, hiszen egypetéjű ikrek. Márciusban mindkettejüknél cirrózist diagnosztizáltak.

A májzsugor akkor alakul ki, mikor károsodás éri a májat, amit a szervezet próbál meggyógyítani, de eközben hegszövet képződik, ami megnehezíti a szerv működését. Ha hamar felismerik, akkor még meg lehet állítani a folyamat romlását, de az ikreknél erre már nem volt lehetőség, mindkettőjüknek új májra volt szüksége.

Transzplantációs listára kerültek, de Nick máján elváltozásokat vettek észre. Augusztusban angioszarkómát diagnosztizáltak Nicknél, a rák egy ritka formáját, ami a vérereket támadja.

Úgy érzetem, az egész világ megváltozott bennem abban a pillanatban. Annyi gondolat futott át az agyamon, nem tudtam, milyen súlyos, csak annyit, hogy a fiam, aki egy egészséges ikerfiú volt, most már rákkal is küzd a cirrózis mellett. »Mit csináljak? Hogy emésszem meg ezt? Miért Istenem, miért?« Ezek és még sok másik kérdés cikázott a fejemben, a dühtől kezdve az elkeseredésig. Miért őt? Sírtam és sírtam, csak annyi volt, hogy most nem rogyhatok térdre. Tudtam, hogy erősnek kell lennem a fiam miatt.

– emlékezett vissza Margi a fiúknak indított GoFundMe adománygyűjtő oldalon.

Nick halála előtt egy nappal pedig azt írta az anya, hogy botrányos, hogy várólisták vannak, ilyeneknek nem szabadna lennie, mert ha Nick azonnal kapott volna új májat, akkor még elkerülhető lett volna, hogy a rák ennyire előrehaladott állapotba kerüljön.

Közzétette: Teen Twins Transplant: Nick and Devin's story – 2018. március 15.

A Washington Post beszámolója szerint az Egyesült Államokban 116 ezer ember vár valamilyen szervátültetésre, és minden nap húszan halnak meg közülük. 2016-ban 7841 májat ajánlottak fel, de így is 14 ezren vártak még új szervre. A magyarországi várólistán jelenleg 91-en vannak az Országos Vérellátó Szolgálat honlapja szerint.

Kiemelt kép: GoFundMe

Ajánlott videó

Olvasói sztorik