Élet-Stílus

Levágott emberi fejet találtak szemétszedő önkéntesek

24.hu
24.hu

2018. 03. 26. 15:31

Egy texasi tó partját takarították, amikor egy anyuka a lányával rábukkant az emberi maradványokra egy szemeteszsákban.
Korábban a témában:

Rémisztő felfedezést tettek szemétszedő önkéntesek, akik egy jótékonysági szervezet tagjaiként szedtek szemetet pénteken a texasi Houston tó partjainál. Egy szemeteszsákba rejtve egy levágott fejet találtak – jelentette a helyi sajtó.

Az évente megrendezett „Trash Bash” (a „TeSzedd akció” amerikai megfelelője) részeként tartott szemétszedésen a szervező  Texas Adaptive Aquatics közlése szerint nagyjából háromszázan vettek részt. Egyik önkéntesük először egy pisztolyt talált, majd nagyjából húsz percre rá bukkant rá az emberi testrészre egy anyuka és a lánya.

„Találtak egy műanyag zsákot, ami elég nehéz volt, az ifjúhölgy felemelte, és kiderült, hogy egy emberi fej van benne” – mondta el a Fox26 televízió híradójának a jótékonysági szervezet egyik tagja.

Az önkéntesek elmondása szerint a fej egy vörös hajú fiatal nőé volt. A hatóságok ugyanakkor közölték, hogy egyelőre nem lehet biztosan tudni az áldozat nemét, életkorát és etnikumát. Az szintén nem tiszta, hogy a talált fegyvernek van-e bármi köze a fejhez.

Kiemelt fotó: Fox26

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.