Élet-Stílus

Döbbenet: annyira éhesek voltak a lovak, hogy már az alumíniumot is megették

Még a seriffet is megrázta, amit egy csaknem egy hektáros quanticói farmon látott: 25 ló változó állapotú teteme, akik már annyira kétségbeesettek voltak az éhségtől, hogy az alumíniumot is megpróbálták megenni a házról.

Annyira éhesek voltak, hogy betörték a ház hátuljánál található üveg tolóajtót, hogy bejussanak, hátha találnak valamit enni. Minden csupa sár volt, törött üveg szerte szét.

– nyilatkozta Mike Lewis seriff a Daily News of Salisbury-nek. A bejárattól pár lépésre egy halott csikó feküdt.

A farm tulajdonosa, Barbara Pilchard a hatóságoknak állította, hogy próbálta életben tartani, de négy órát élt csak. A lépcsőkhöz húzta még, de aztán otthagyta két hétre.

A sajtóorgánumokat Nicole Constante hívta ki, miután egy séta alkalmával meglátta, milyen állapotok uralkodnak a háznál. Nem a hatóságokat kereste meg, mert azok már több alkalommal is fittyet hánytak a bejelentésekre. Constante szándéka beteljesült, a seriff azonnal cselekvést sürgetett, és a még élő állatokat elszállítását kezdeményezte az extrém helyzetre való tekintettel.

Sokkolt, amit láttam. Teljesen felháborítottak az életkörülményeik, nem csak a lovaké és az állatoké, hanem a tulajdonosoké is. Meg vagyok döbbenve, hogy vannak, akik így képesek élni.

Amikor szombaton Lewis a megyei végrehajtóval, Bob Culverrel kiérkezett a házhoz, egy kanca éppen szült, de a csikó halva született, mert elakadt az anyja születési csatornájában.

Az anya csak felhajtotta a fejét és üvöltött. A szemébe néztem és láttam a fájdalmát. Folytatta a bökdösését a csikónak, hogy segítsen neki felállni, de halott volt. Olyan szomorú volt, hogy nem lehetett mit tenni érte.

Pilchard a seriffel sajátos véleményét is megosztotta: semmi gond nincs azzal , ha a döglött állatokat otthagyja, ahol kimúltak.

Azt nem tudni valóban elszállították-e a lovakat, amiből a becslések szerint akár 100 is élhet a farmon. Ahogy arról sincsenek pontos információk, milyen sérüléseik vannak és mennyi ebből maradandó.2300 kiló gabonát és 25 bála szénát mindenesetre felajánlottak nekik.

Lewis a helyi tévécsatornának arról beszélt, hogy korábban is volt már dolguk Pilchardékkal, de általában azért, mert elkóborolt egy-egy lovuk. A farmon volt már vizsgálat is az állatok elhanyagolása miatt, de akkor nem találtak erre elegendő bizonyítékot, mivel egyes szakértők szerint minden rendben volt az állatokkal.

Pilchardot állatok elhanyagolásával már gyanúsították, még 1995-ben, akkor 200 macskát szállítottak el ugyanerről a farmról. Vádat azonban sose emeltek ellene.

Kiemelt kép WBOC16, via Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik