Élet-Stílus

Nem kell többé tábláról tanítania a számítógép használatát a hős tanárnak

Ghánában, egy szegény kis településen oktat Richard Appiah Akoto, (nicknevén Owura Kwadwo), egy bejegyzése hatalmas hullámokat indított el szerte a világban. A képein ugyanis az látszik, hogy táblára felrajzolva oktatja a diákjait, hogyan kell azt használni, mert – mint mondta – „Így legalább látják, milyen látvány tárul majd eléjük, ha esetleg egyszer majd gépet használnak”.

Táblán tanítja a szövegszerkesztőt a világ legelhivatottabb tanára
„Így legalább látják, milyen látvány tárul majd eléjük”

A bejegyzés után számos felajánlást kapott a tanár; számítógépeket,  laptopokat, projektorokat ígértek nekik. Amik el is jutottak az iskolájukba, sőt, a Microsoft ingyenes képzést ajánlott fel a tanárnak, el is utazott Szingapúrba, hogy részt vehessen a Microsoft Educators Exchange-en.

Az egyik jótevő, egy, a Leedsi Egyetem szaudi Phd-hallgatója, Amirah Alharthi egy laptopot jutatott el a tanárnak, ő a CNN-nek úgy nyilatkozott:

Mindig megértettem az iszlám azon tanítását, hogy a hasznos tudás létfontosságú a saját magunk és az emberiség számára. És azt is gondolom, hogy a világ mennyi csodás géniuszt veszít el csak azáltal, hogy nincsen meg az esélyük összehasonlítani magukat másokkal, és emiatt nagyon szomorú vagyok.

A betenasei diákoknak egyébként 2011 óta nem volt egyetlen számítógépe sem, pedig ahhoz, hogy továbbtanulhassanak, le kell tenniük egy állami vizsgát, amelyen olyan kérdések is vannak, amik az informatikára és a kommunikációs technológiára irányulnak.

Second donation received.Five brand new desktop computers for the school.One personal laptop for #TeacherkwadwoThree boxes of ict books.#thankstoOhemengTawiah#ThankstoNIIT.God bless you all.

Közzétette: Owura Kwadwo Hottish – 2018. március 12.

De nem csak Alharthi továbbított a tanárnak és diákjainak laptopot, hanem egy szervezet is küldött az iskolának öt asztali gépet, valamint könyveket és egy laptopot Akotónak.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik