Élet-Stílus

„Az én kezemet fogta, de mással szemezett”

Sereg Tímea
Sereg Tímea

szexuálterapeuta. 2018. 03. 13. 09:49

Az első házasság kudarca után sokan abban reménykednek, hogy a következőben már nem követik el ugyanazt a hibát, direkt olyan embert választanak, aki véletlenül se hasonlít a korábbi partnerre. De lehet, hogy mellélőnek, és bár külsőre és egzisztenciában nem hasonlítanak, belsőleg nagyon is. Sem a második, sem a harmadik házasság nem garancia a boldogságra, amit van, aki tényleg egy életen át keres. Olvasónk még mindig reménykedik, nőként magányosan éli a mindennapjait, szeretői státuszban él. Ha hasonló tapasztalatod van, vagy ellenkezőleg, számodra a második vagy a harmadik házasság hozta el a várva várt boldogságot, írd meg nekünk az igyjartam@24.hu email címre!

Az első férjemmel 16 évesen kerültem össze, akkor váltam el, amikor felolvasta nekem a barátnője leveleit. Azt gondoltam, nagyon szeret, állandóan összebújtunk, hogy egymáshoz érhessünk, sokat és minőségit szexeltünk. Sofőrként dolgozott, sokat utazott, a mai napig állítja, hogy nem csalt meg. A második férjemtől akkor váltam el, amikor már nem bírtam elviselni a látványát: a hangját, a mozdulatait, az önző, mindenkit lenéző természetét. Csak akkor szexelt velem 2 percig, amikor gyereket akart. A másfél évente egy szex mindig eredményes volt, és gyerekünk született.

Magára rakhatta a nagy-üzletember-milyen-szép-családja-van titulust, de nem szerette a nőket. Soha meg nem nézett egy nőt sem. Engem szeretett, de nem akart szexelni, nem kívánta, a vége felé azt mondta, keressek magamnak szeretőt, mert ő nem vágyik rám. Eközben számtalanszor láttam, hogy kielégíti magát. Nagyon bántott, tényleg mindent megpróbáltam: hastáncot tanultam, pornót raktam be mozizni, sztriptízeltem. Gyerekkorom óta sportolok, és rengeteg udvarlóm akadt, de sokáig nem csaltam meg. Egy idő után megutáltam az önző önkielégítős módszerét, csak magának akart örömet. Regisztráltam a társkeresőre, ahol nem túlzok, közel 12 ezer férfi nézett meg. Rengeteg levél érkezett, sokan udvaroltak. A harmadik férjemet így ismertem meg.

Az olvasói levelet Emmától kaptuk, bár a korát nem írta meg, de sejthető, hogy a negyvenes, ötvenes éveiben járhat. Jelenlegi partnerével szeretői státuszban van, túl három házasságon még mindig keresi a boldogságot és a társát.

„Rögtön egy levél után randiztunk, még aznap éjjel szexeltünk a kocsiban. Szuper volt, több évet voltunk együtt. Ő állandóan flörtölt minden nővel. Az én kezemet fogta, de mással szemezett. Azt gondolom, hogy nem csalt meg. Sem ideje, sem ereje nem volt hozzá. Nagyon jól működött a szex közöttünk, csakhogy a két család nem fogadta el a kapcsolatunkat. Pedig ő azt mondta, mindig ilyen nőre vágyott. A házasságunk 9. évben kezdett ritkulni a szex. Próbáltam beszélni vele, hogy változtassunk, mert szex nélkül nem működik egy párkapcsolat. Nagyon szeretett engem, de nem tudott ellenállni az internet csábításának. Egyre gyakrabban kötött ki a pornóoldalakon. Eltűrtem, kértem, hogy nézzük együtt és utána összebújunk. Nem. Amíg én dolgoztam, ő eljátszott magával, és már nem volt ereje rám is. Tagadta. Már nagyon frusztrált a dolog, megmutattam neki az előzményeket, így azt is, hogy nem tud átverni. Kértem, hogy menjen el, nem bírom elviselni, hogy ugyanaz a történet, mint a második férjemmel. Azzal védekezett, hogy gyermekkorában sokat bántalmazták a szülei, emiatt a maszturbálásba menekült és nem tudott leszokni róla. 

Annyira elkeseredtem, hogy megint ilyen férfit választottam, hogy elkezdtem keményen pasizni. Egy hónap alatt 12 férfival voltam együtt, felváltva. Bizonyítani akartam magamnak, hogy igenis kívánatos nő vagyok. Mindegyikük nagyon klassz pasi volt, klassz programokra vittek, utána szuper szexet éltem át, de szégyelltem a viselkedésem. Egy hónapig tartott ez az időszakom, és megmaradtam egy mellett. A többiek a mai napig írnak, nem felejtettek el, nyomot hagytam az életükben. Ennek most már hét hónapja. A nagy baj, hogy egy nős férfinál kötöttem ki, aki nem akar változtatni az életén, annak ellenére, hogy a felesége 10 éve nem szeretkezik vele, csupán egy dolog érdekli vele kapcsolatban, hogy a fizetését minden hónapban a számlájára kapja. Gyakran nálam alszik, a gyerekeimet imádja, ők is szeretik. Megismerte mellettem, milyen egy igazi nő-férfi kapcsolat, az önbizalma is nőtt. A közvetlen környezete persze észrevette rajta a nagy változást. A barátai örülnek, hogy végre boldognak látják. A pasim azonban fél változtatni a házasságán, pedig köztük már beszélőviszony sincs.

A felesége nagyon kemény veszekedős nő, a pasim fél attól, hogy ellene fordítja a két felnőtt fiát és majd az unokáját sem láthatja. Azt meg kell említenem, hogy sajnos a két fiú is a pénzére hajt, soha nem volt jó a kapcsolatuk, az anyjukkal együtt kiközösítették őt. Akkor mehet az unokához, ha nagy ritkán engedélyt kap rá. Ha nem mer változtatni, sajnos előbb vagy utóbb elhagyom, szeretőként sokat vagyok egyedül. Annyira hiányzik, hogy odabújjak a páromhoz hétvégeken is, hogy együtt ébredünk, együtt kávézunk, együtt megyünk klassz helyekre, és úgy vagyunk együtt, hogy megadjuk a másiknak a szabadságot.”

Mit lehet tenni?

A többedik sikertelen házasság után érdemes feltenni a kérdést, hogy mi a különbség az első házasság és az újraházasodás helyzetében, mi befolyásolhatja annak sikerességét vagy sikertelenségét. Lehetséges, hogy valaki már 34 évesen többszörösen elvált, hiszen ha 19-20 éves korában házasodott először, bőven belefér az időbe, hogy még egyszer megpróbálta az évek alatt. A házasság pszichológiáját nézve nem maga a jogi forma és az esküvő számít, sokkal inkább a partnerkapcsolatban megélt tapasztalatok. Minél tartósabb volt, minél több kölcsönös érzelem volt benne, minél nehezebb volt a válás, annál inkább befolyással bír a következő párkapcsolatokra, és ez az, amire tekintettel kell lennie minden elvált embernek, amikor újraházasodna. De ez nemcsak azokra igaz, akik oltár elé álltak, hanem azokra is, akik hosszú távú intim párkapcsolatban élik az életüket, papír nélkül.

A sokéves kapcsolatok közös szokásokat jelentenek, amiben akár feltételes reflexek is kialakulhatnak, az ismétlődés bevési a tapasztalatot és a vele összefüggő viselkedést. A házasságban, hosszú párkapcsolatokban szerzett tapasztalatok így beépülnek a személyiségbe, akár akarjuk, akár nem, biztos, hogy belevisszük az új kapcsolatba is a régieket. Ez az örökség lehet jó és rossz, vegyesen, de egy tényező biztosan kedvező hatással van az emberre, akármilyen is volt a házasság: érettebbé teszi a személyiséget, ami kihat a párválasztásra is. A válás utáni félelmetes élethelyzet idővel átalakul, a teljes élethelyzet változással szép és jó dolgok is történhetnek, újabb szerelmek jönnek-mennek. Hogy melyik marad tartós, és kit választunk társként egy következő házasságban, azon is múlik, kivel illünk össze valójában.

Az élettapasztalattal együtt az önismeret is nagyobbá válik, reálisabbak lesznek az elvárások az új partnerrel szemben, sőt, annak is kicsi az esélye, hogy arra törekednénk, megváltoztatjuk a másikat. Tulajdonképpen csak jól választhatunk, kivéve, ha figyelmen kívül hagyjuk, mi miben éreznénk jól magunkat, milyen partner mellett találnánk meg a saját boldogságunkat.

Az olvasónk még keresi a kiegyensúlyozott, harmonikus párkapcsolatot, láthatóan olyan partnereket választ valószínűleg tudattalanul, akik valamilyen függőségben szenvednek. Természetesen mivel egyoldalú a történet, csak tippelni lehet, hogy valóban függésekről van-e szó. A jelenlegi partner, akinek olvasónk a szeretője, a társfüggés tüneteit mutatja, a korábbi partnerekről írtak pedig pornófüggésre utalnak. Elképzelhető, hogy Emma is olyan családból való, ahol több generáción keresztül jelen volt valamilyen függés, de az is lehetséges, hogy nem, és a szülőkkel, nagyszülőkkel átélt élettapasztalatok nem befolyásolták a párválasztásban. Érdemes átgondolni tehát, mit vár a mai naptól, a holnaptól, hogyan képzeli az életét pár év múlva és ehhez a jelenlegi partner mennyire alkalmas, nemcsak kívülről, hanem a belső tulajdonságait is nézve.

Amennyiben a közös jövő nem merül fel belátható időn belül, és az olvasó boldogtalan, magányos, hiányát érzi valaminek, akkor egy őszinte beszélgetés tisztázhatja, hogyan folytassák tovább. Partnerre, intim párkapcsolatra az idősebbeknek is szükségük van, érzelmileg, testileg, kommunikációs szinten és lelki szükségleteik kielégítésében is. A házasság, a hosszú távú, intim párkapcsolat fenntartása nehéz, tenni kell érte, hogy működjön, hogy ne veszítsük el egymást a számtalan változásban.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.