Élet-Stílus

Huszonhat levágott, emberi kezet találtak Szibériában

Nem utal semmi sem bűncselekményre az orosz rendőrség szerint egy bizarr szibériai ügyben, így a helyi rendőrség nem vizsgálja azt – írja a Szabad Európa Rádió hírportálja.

A víz mosott partra egy fura zsákot az Amur folyó egyik szigeténél a szibériai Kabarovszk közelében. Március 6-án egy helyi halász járt a környéken. A férfi először egy levágott, emberi kezet talált, majd felfigyelt a zsákra, amiben még 25 darab emberi kéz volt. A férfi a rendőrségre ment a lelettel.

Fotó: Siberian Times

A régionális Nyomozó Bizottság közleményben tudatta, a testrészekkel kapcsolatban nem merül fel bűncselekmény gyanúja. A zsák a helyi halottkémtől származik, aki boncolásokat végez, és holttesteket azonosít.

Egy névtelenséget kérő rendőrségi forrás azt nyilatkozta, a zsák mellett sebkötözéshez használatos gézt, és kórházi lábzsákokat is találtak. A helyi sajtó szerint az eset bizonyítja, hogy egy gyakorlat létezését, amiről eddig csak feltételezések voltak. Úgy tűnik, az orosz hullaházakban tényleg levágják az elhunytak kezeit, a holttestek könnyebb azonosíthatóságának kedvéért. Az lapok csak találgatják, hogy miért ez a módszer dívik, miért nem vesznek inkább ujjlenyomatot a halottakról.

A közvélemény megosztott az ügyben. Sokan egy szót sem hisznek el a hivatalos magyarázatból, szerintük a kínai maffia állhat a háttérben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik