Élet-Stílus

Az eltűnése helyétől ötezer kilométerre került elő egy amnéziás síelő

Fura, és meglehetősen rejtélyes körülmények között kötött ki a kaliforniai Sacramentóban egy kanadai tűzoltó.

Danny Filippidis, az amerikai New York állam északi részén fekvő Whiteface Mountain környékén síelt a barátaival, és a kollégáival. Február 7-én, délután azt mondta a többieknek, hogy tesz még egy kört a közelben, aztán nyoma veszett.

Miután a barátok bejelentették az eltűnését, kétszáz ember kereste a férfit napokig, de a nyomát sem találták. Aztán egy héttel később, Filippidis közel ötezer kilométerre az eltűnése helyétől, az Egyesült Államok túlsó sarkából hívta fel a feleségét.

A férfi nagyon zavart volt, ezért a felesége azt mondta neki, hogy azonnal tegye le a telefont, és tárcsázza a segélyhívót. A tűzoltó a kiérkező rendőröktől tudta meg, hogy a Kaliforniában van. A kérdéseikre nem tudott válaszolni, de nem ez volt az ügyben az egyetlen furcsaság.

Bár Filippidis frissen nyírt frizurát viselt, ugyanazt a síruha volt rajta, amiben eltűnt, nem volt nála semmilyen okmány, csak 1000 dollár készpénzben, illetve egy vadonatúj mobiltelefon. Később a kórházban a férfi elmondta, hogy gyakorlatilag semmire sem emlékszik az elmúlt hétből. Csak foszlányos képeket tud felidézni arról, hogy egy nagy kamionban utazik, és rengeteget alszik. Nem tudta azonban felidézni jármű típusát, és azt sem, hogy nézett ki a sofőr. Derengett neki, hogy kiszállt a kamionból Sacramneto külterületén, aztán valamiért levágatta a haját, majd vette egy telefont, hogy felhívhassa a feleségét.

A kanadai tűzoltót azóta visszaküldték New York államba. A rendőrség nyomoz az ügyben, bár nem gondolják, hogy a férfit elrabolták, vagy bedrogozták volna.

(via Vice)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik