Élet-Stílus

A túl drága gyógyszerek miatt halt meg influenzában egy tanárnő

Nem akarta kifizetni, egy héttel később elhunyt.

Az influenza okozta komplikációkban hunyt el a hétvégén egy észak- texasi általános iskola tanítónője.  Nagyjából egy hete lett beteg, azt tervezte, hogy megveszi a felírt orvosságokat, de végül nem váltotta ki a recepteket, mert túl soknak ítélte meg a gyógyszerekért elkért 116 dollárt, vagyis mintegy 30 ezer forintot.

Azért nem vette be a gyógyszereket, mert anya. Az anyák pedig erősek. Csak folytatta a dolgait, volt munkája, gyerekei. Azt gondolom, minden anya ezt csinálja. Nem gondolom, hogy felelőtlen volt. Nem hiszem, hogy gondolta volna, hogy ilyen beteg. Olyan gyorsan történt minden

– nyilatkozta Hollandról lelkésze Clark Bosher a Fox4-nak.

WEATHERFORD INDEPENDENT SCHOOL DISTRICT

Mikor ez kiderült, a férj, Frank Holland kivette a saját nevére a recepteket, de a felesége állapota tovább romlott. Annyira, hogy pénteken már kénytelenek voltak kórházba szállítani. Ott sem tudtak viszont már rajta segíteni, vasárnap elhunyt, mondta a férj a Weatherford Democratnak.

Erősnek kell lennem a gyerekek miatt, de ez olyan szürreális. Már régóta együtt voltunk, több mint az életem felében. Ő volt a legjobb barátom, a lelki társam, mindenem.

– mondta a 10 éves lányával és 7 éves fiával együtt gyászoló Frank Holland.

Texasban egyre több áldozata van a járványnak, csak Houstonban és környékén öten haltak meg miatta az előző hónapban. De Magyarországon is egyre többen kerülnek influenzával az intenzív osztályra.

(via Wesh2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik