Élet-Stílus

Oláh Gergő és Trap Kapitány: Az igaz barátságokban nem számít a bőrszín

Mindketten az X-Faktorból indultak, és bár nem egy évadon belül és nem is egy kategóriában, most mégis úgy döntöttek, hogy összeállnak és közösen dolgoznak, mivel úgy érzik, mindkettőjük számára pont ugyanazt jelenti a zene. Szerintük ma Magyarországon csak mulattatva lehet sikeres egy zenész, ők mégis szeretnének valami tisztább dolgot képviselni, értéket teremteni és ezzel másokat motiválni. De pontosan hogy is gondolják ezt? Erről és legújabb videóklipjükről beszélgettünk Oláh Gergővel és Molnár Tibivel (Trap Kapitánnyal), a Tha Shudras frontemberével. Interjú.

Laikus szemlélőként az ember azt gondolná, hogy teljesen más stílust képviseltek zeneileg, most mégis együtt dolgoztok. Mikor kezdődött a közös munka és hogyan?

Trap Kapitány: Már a közös munkát megelőzően is ismertük egymást Gergővel, hiszen találkoztunk egy-egy televíziós adás alkalmával, vagy közös ismerősök révén, szóval tudtuk, hogy ki mivel foglalkozik. Az első közös munkára a Roma Soul kapcsán került sor, ami Gergő együttese és aminek már én is a tagja vagyok. A Fekete Fehér című daluknál dolgoztunk először együtt, de akkor én még csak mint zenei producer vettem részt a munkálatokban, aztán pedig Gergő egyszer elhívott beatboxolni és közben rájöttünk, hogy nem is jöttünk annyira különböző helyekről, a zenei ízlésünk pedig szinte semennyire sem különbözik.

Oláh Gergő: Nekem már az első dalnál megfordult a fejemben, hogy jó lenne közösen dolgozni, mert a Kapitány nagyon ráérez arra, amit én szeretnék: az autentikus és modern zenei világot ötvözni. Amikor az eredeti beatboxosunk elhagyta a csapatot, akkor egyből ő jutott eszembe és úgy érzem, hogy végül vele lett teljes a csapat.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A Roma Soul viszonylag egy új formáció. Mit lehet róla tudni?

Oláh Gergő: Talán már annyira nem is új, hiszen már két éve együtt zenélek az együttessel. Szólóelőadóként sem szűntem meg létezni, mert szeretem azt is, de kicsit azt éreztem, hogy a rádiókból ugyanolyan dalok szólnak és végül úgy döntöttem, hogy nem szeretnék beleolvadni a tömegbe. Szerettem volna valami olyat, ami teljesen kilóg a sorból, eklektikus és egyedi, és hát így jutott eszembe a cigányzene, amit modern elemekkel akartam ötvözni, mint például a beatbox. Szerencsére sokan támogattak, így létrejöhetett az együttes.

Legújabb dalotok címe Tiradidá. Hogyan született a dal és milyen üzenetet tartalmaz?

Oláh Gergő: A dal születése Az Élet Menetéhez köthető, ahol az együttest kérték fel, hogy üdvözölje a közel húszezer fős tömeget a Clark Ádám téren. A hangbeállás általában úgy néz ki nálunk, hogy mindenki végigmegy a saját kis hangszerén, és amikor már mindenki megvan, akkor közösen is játszunk valamit. Ennél a pontnál kezdtem el énekelni egy dallamot, ami annyira jó volt, hogy egyből újrajátszottuk és felvettük, hogy később dolgozhassunk vele. Nagyon inspiráló volt a helyszín és az esemény.

Trap Kapitány: A dalszöveghez és az üzenethez meg végül a Roma Soul lelke és a mi barátságunk alapja volt a kiinduló pont. A Tiradidá az őszinte barátságról és a baráti összefogásról szól, arról, hogy az igaz barátságokban nem számít a bőrszín.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Oláh Gergő: Számunkra nagyon fontos, hogy mindig legyen valami igazi mondanivalója is a daloknak, amiket készítünk. Ez pont egy ilyen dal. Sajnos az van, hogy ma nem sokan értékelik a mondanivalót,

egy zenésznek mulattatnia kell a közönséget, még ha trágár akkor is, de mi megpróbálunk értéket képviselni, mert lehet, hogy nehezebb, de tudjuk, hogy ennek is van közönsége.

A számhoz már videóklip is készült. Hol forgattátok és milyen volt a hangulat?

Trap Kapitány: Óvodás lehettem, akkor a nagyszüleim kiköltöztek Baksra, abba a faluba, ahol a videót forgattuk. Erről a helységről azt kell tudni, hogy a magyar és roma nemzetiségű lakosság teljes harmóniában és békében él együtt, így adott volt, hogy ott forgatunk majd. Még az égiek is velünk voltak, mert eredetileg nagyon hideget és hóesést jósoltok aznapra, közben pedig végig sütött a nap.

Oláh Gergő: Kapitány intézte a helyszínt, ő egyeztetett a település polgármesterével, aki mondta, hogy majd főznek nekünk valamit, de amit végül kaptunk, az leírhatatlan. Konkrétan két üsttel főztek nekünk, kétféle ételt, kaptunk cigány kenyeret, túrós és meggyes sütit, amit viszont végképp nem gondoltunk volna: a végén kaptunk még egy tortát is.

Trap Kapitány: Abszolút nem túlzok, ha azt mondom, hogy életünk legjobb hangulatú klipforgatása volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik