Élet-Stílus

Nutricia Mikulás és karácsonyi manók lepték el a Démétér Házat (X)

Nutricia dolgozói beteg gyermekek karácsonyát tették boldogabbá

Nutricia tápszerkereskedelmi vállalat egyik legfőbb értéke a családok támogatása, mely megjelenik a cég számos tevékenységében- ez a vezérfonala a dolgozók számára nyújtott Családbarát programjának, csakúgy, mint jótékonysági akcióinak is. Idén karácsonykor a cég munkatársai Mikulásnak és karácsonyi manónak öltözve ajándékcsomagokat vittek a budapesti Démétér ház kis betegeinek. A karácsonyi édességekkel és apró ajándékokkal megrakott csomagokkal érkező dolgozókat nagy örömmel fogadták a gyerekek.

A Démétér Alapítvány által, a Szent László Kórház területén működtett ház lehetőséget biztosít a csontvelő-transzplantáción átesett kicsiknek arra, hogy a gyógyulás hosszú idejét családjukkal együtt, otthonos körülmények között tölthessék. Ebben az ideiglenes családi fészekben otthonos körülmények között tanulhatnak, játszhatnak és együtt lehetnek szüleikkel, ami az őssejt-transzplantációra váró, illetve a transzplantáción átesett gyerekeknek fontos lelki támaszt jelent a gyógyulásukhoz.

„Nagyon örültünk a Nutricia segítségének – mondta el Sedlák Gabriella, a Démétér Alapítvány vezetője. – „A karácsonyi időszakot talán még nehezebb az otthontól távol, kórházban tölteni, ezért különösen fontos, hogy ilyenkor is a családok segítségére legyünk. Minden adomány fontos az alapítványunknak, de a most kapott finomságok és ajándékok óriási boldogságot jelentettek a gyerekeknek”.

A Nutricia számára különösen fontosak a családi értékek, a cég vállalati kultúrájának fontos része a családok segítése. A cég tavaly elnyerte a közepes vállalat kategóriában az „Év Családbarát Vállalata” címet. A díjazott program filozófiájának fő célja a családok támogatása, családbarát munkahely megteremtése; egy olyan légkör és cégkultúra kialakítása, ahova az alkalmazottak szívesen járnak dolgozni és a munkát a magánélettel össze tudják egyeztetni.

A program nagy hangsúlyt fektet a babák, kismamák és egészségügyi szempontból legyengült kollégák támogatására. „Cégünk küldetése a kisgyermekek és az édesanyák helyes táplálása az élet első 1000 napja során és azt követően is – nyilatkozta Gyergyói-Szabó Anita, a cég külső kommunikációs menedzsere. – „Ez a küldetés és a kollégáink iránti elkötelezettségünk hívta életre a’Stand by Families’ elnevezésű családbarát programunkat, mely a kismamákon túl az egész család támogatására kiterjed. Ennek a fontossága jelenik meg továbbá abban is, hogy a cég dolgozóinak közös segítsége éppen a Démétér Ház lakóihoz juthatott el.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik