Élet-Stílus

Tökéletes bosszút forralt a férfi, akinek ellopták a kertben felállított karácsonyi díszeit

A fényjátékban álló rénszarvasok helyén már napok óta a tolvaj munkájáról készült, végtelenített videó, illetve az arcképe látszik.

A texasiakkal kiszúrni nem a hosszú élet záloga – tartja az amerikai mondás, ezt pedig a San Antonióban élő Ken Lamkin esete is megerősíti.

Karácsony hajnalán, három körül ugyanis egy ismeretlen férfi jelent meg a kertjében, majd csigalassúsággal tüntette el a felfújható, mozgó rénszarvasait, valamint az azok köré sejtelmes fehér füstöt készítő füstgépet.

Az öt percen át folyó kalandos meglovasításról a tulajdonos biztonsági kameráinak egyike készített felvételt. Lamkinnek a férfi tempójáról azonnal a karácsonyt ellopni próbáló Grincs jutott eszébe, ezt a látványt pedig a szomszédokkal, illetve az utcán elhaladókkal is meg kívánta osztani.

Előkapta tehát a projektorát, és napnyugta után fel is szerelte azt a kertben, ahol egész éjjel végtelenítve ment a felvétel, alatta néhány, papírra is kinyomtatott, a férfi arcát jól mutató képkockával:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik