Élet-Stílus

Rászorulóknak adományozta a kártérítését egy fiatal anya

Gylisa Jayne egy majdnem teljesen átlagos brit anya, aki a Cornwallban fekvő Liskeardben él a férjével és a kétéves kislányával. A 25 éves, rózsaszín hajú, tetovált nő a szabadidejében „Rock and roll mami” címmel blogot ír az életéről, amit humoros stílusa miatt sokan kedvelnek: jelenleg 33 ezer követője van.

Jayne nem akart botrányt csinálni abból, amikor vett egy pakk gyümölcslevet a helyi Aldi áruházban, és amikor később kinyitotta a dobozt, a négy helyett csak három palackot talált benne. Készített azonban egy fotót, és megosztotta a sztorit a követőivel. Azt írta, talán hiba volt a tanáraitól, hogy soha nem adtak neki négyesnél rosszabb jegyet matekból, de akárhogy számolja az italokat, mindig három jön ki végeredménynek négy helyett.

Aztán el is felejtette volna a történetet, csakhogy az online népszerűségnek megvannak a maga hozadékai. Például, hogy az Aldihoz is eljutott a baki híre, ők pedig a márka jó hírét megőrizendő, nem haboztak azonnal egy 50 fontos (kb. 18 ezer forintos) vásárlási utalvánnyal kárpótolni a bloggert.

Jayne nem várt kárpótlást, nem is igazán volt szüksége rá. Eszébe jutott azonban, hogy gyerekkorában jártak nehéz idők a családjára, amikor a helyi élelmiszerbank segítségére szorultak. Úgy döntött, hogy az utalványnak a szervezetnél lesz a legjobb helye.

A pénzből nem csak tartós élelmiszereket és tisztálkodó szereket vett, de mivel közeledik a karácsony, némi édességet is. Jayne azonban még ezzel sem elégedett meg, a követőit is arra kérte, hogy ne feledkezzenek meg az ünnepek idején a rászorulókról.

(via Metro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik