Élet-Stílus

Saját tervezésű piliscsabai ház lett az idei médiadíjas

Spirk József
Spirk József

újságíró. 2017. 11. 19. 11:26

Őrfi József saját maga tervezte és építette piliscsabai családi háza nyerte épület kategóriában a Média Építészeti Díját, amelyet szombat este adtak át Budapesten.

A családi házbővítéshez Őrfi végezte a tervezést és a kivitelezést, de a szakmai bírálók tetszését is az is elnyerte, hogy az olcsóbb anyagok felhasználását fontos is szempontként vette figyelembe az építésnél. Az Index különdíjára online lehetett szavazni, ez alapján is Őrfi József kapta az elismerést.

Terv kategóriában az idei zsűri Takács Gyula finnországi Seurasaari skanzen fogadóépületét díjazta. Az építész két éve azért költözött Finnországba, hogy teljes mélységében megismerhesse a finn faépítészetet.

A zsűri különdíját a Palatinus fürdő rekonstrukciójával az Archikon nyerte. “A város 21. századi formában kapta vissza ezt a műemléket” – indokolták döntésüket a zsűriző újságírók.

A gálaesten a kiválasztott épületeket és terveket alkotóik mutatták be látványos prezentációkban és filmekben. A rövid ismertetőket a médiaszereplőkből álló zsűri (a Forbes, Index, HVG, Heti Válasz, Mandiner, HírTV, TrendFM, Karc FM és Turizmus Trend/Vendég & Hotel képviselői) értékelései, valamint három szakmai bíráló elemzései követték.

A díjat a legrangosabb magyar online építészeti napilap, a néhány hete Pro Architectura díjjal kitüntetett epiteszforum.hu azzal a céllal hozta létre, hogy az építészetet közelebb hozza és érthetővé tegye a laikusok számára is. (MTI)

(Fotó: Bujnovszky Tamás, epiteszforum.hu)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.