Élet-Stílus

Ez a szexuális szokás a legveszélyesebb a férfiak életére

Gyakran váltogatott partnerek, orális szex, és dohányzás. Ezek a legnagyobb rizikófaktorok a férfiak számára az ajak és szájüregi ráktípusok tekintetében – állítja egy friss tanulmány.

A Johns Hopkins Egyetem kutatói tizenháromezer, 20 és 69 év közötti ember bevonásával végeztek kutatást 2009 és 2014 között. A HPV vírus, illetve ezzel összefüggésben az ajak és szájüregi, valamint a gégerák jelenlétét vizsgálták. Azt találták, hogy bár ezeknek a ráktípusoknak a kialakulása ritka a vizsgált korosztályban (3.5 százalék), a kialakulásuk rizikója körülbelül duplájára nő azoknál a férfiaknál, akik gyakran váltogatják a partnereiket, akikkel védekezés nélküli orális aktusokba bonyolódnak.

Azt már korábbi kutatások is bebizonyították, hogy a HPV, ami sok nő testében bármiféle tünet produkálása nélkül van jelen, nem csak a méhnyakrák, hanem az orális szexen keresztül szájrák kialakulását is okozza. Most bizonyították azonban először, hogy kockázat milyen drasztikusan nő azoknál, akik öt, vagy annál több partner nemi szervével érintkeznek orálisan életük során.

Még ezt az emelt kockázatot is duplázzák azok, akik közben dohányoznak is, az ő esetükben majdnem 15 százalék az esély az ajak és szájüregi rák, valamint a gégerák kialakulására.

(via The Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik