Élet-Stílus

Boldog helyett véres óra: kedvezményt kapnak a menstruáló nők egy izraeli bárban

A Véres Óra az új Boldog Óra – hirdeti új akcióját az izraeli Jaffában működő Anna Loulou bár. A vendéglátóhelyen hétfőn, szerdán és szombaton, egész éjjel 25 százalékos kedvezmény jár a menstruáló nőknek, bármelyik italra.

Az ötlet két nő, a bár tulajdonosainak fejéből pattant ki. Azt mondják, szerintük minden nő megérdemel egy kis extratörődést azokon a napokon. Másrészt szeretnék, ha a menstruáció kikerülne a tabuk közül, természetes dologként lehetne beszélni róla, férfitársaságban is.

Mielőtt bárki vad találgatásokba kezdene, az Anna Loulu bárban nem lesz ellenőrzés, a kedvezményt bizalmi alapon kapják meg a nők, akik azt mondják, éppen megvan nekik.

„Az ötlet lényege, hogy megmutassuk a vendégeinknek, törődünk velük, odafigyelünk rájuk, tudjuk, hogy speciális helyzetben vannak, ezért szeretnénk nekik egy kis szívességet tenni” – magyarázta Moran Barir a Haaretz című izraeli lapnak.

A nő elárulta, hogy az ötlet a bárban született, egy este, amikor borozott. A pultban dolgozó srác nem emlékezett, hogy fehéret, vagy vöröset iszik-e, mire ő azt felelte, hogy elárulja, éppen menstruál, a srác így emlékezni fog rá, hogy vöröset iszik.

(BBC)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.