Élet-Stílus

Majka: Örülnék, ha mindenki úgy állna hozzá a világhoz, mint én

Majoros Péter, művésznevén Majka a ValóVilág első szériájában tűnt fel, karrierje azóta gyakorlatilag töretlen. Most a zoom.hu-nak adott interjút televíziózásról, zeneiparról és  politikáról.

A rapper-műsorvezető úgy érzi, hogy az internet miatt sok változás állt be a zeneipar működésében. Jó dolognak tartja, hogy akárki meg tudja mutatni tehetségét, de így gyakorlatilag megszűnt a lemezeladás. Szerinte puncsolni már nem szükséges, viszont még mindig érdemes jóban lenni bizonyos emberekkel, ami szintén igaz a televíziózásra.

Én nem tagadom, hogy ahhoz, hogy szerepelni tudjak a TV2-n az is kellett, hogy ott legyenek olyan emberek, akikkel jó viszonyt ápolok. De ezt sem úgy kell képzelni, hogy Andy Vajnával kell kávéznom egy műsorért. Volt olyan, amikor kellett volna kávéznom valakivel műsorért, és nem is kaptam ezért.

– olvasható az interjúban. Véleménye szerint amúgy az országban nincsenek politikától független csatornák, neki viszont ezzel nem kell foglalkoznia, hiszen soha nem kellett mást mondania, mint amit valójában gondol.

Majka: Bátran merek buta lenni
A rapper-műsorvezető elmondta, hogy miért mer bevállalni egy kvízműsort is.

Az összes nagy párt vezetőjével találkozott már, köztük Orbán Viktorral is.

Én azt mondom, hogy amikor Orbán Viktor elkezdte mondani, hogy figyeljünk oda, kik jönnek át a határainkon, igaza volt.

– nyilatkozta a miniszterelnökkel kapcsolatban, majd hozzátette, hogy úgy érzi, a migránsozás célja végül a megerősödött Jobbik gyengítése lett.

Döntse el mindenki maga, hogy ez erkölcsös vagy logikus megoldás. Ha viszont értjük az egészet, akkor tudjuk, hogy nem az határozza meg az embert, honnan jön. Mi is lehetünk bármikor migránsok.

Az interjút édesapja szavaival zárja, aki azt tanácsolta a rapper-műsorvezetőnek, hogy az életét próbálja úgy élni, hogy segít másokon, de ha nem tud, akkor legalább ne ártson.

(Kiemelt kép: Tv2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik