Élet-Stílus

Ötven év után született újjá Vasari Utolsó vacsorája

Az olasz zseni firenzei nagy árvízben megsérült munkája most végre úgy ragyog, mint ahogyan a Mediciek korában.

1966. november 4-én a festői Firenze lakói életük legrosszabb napjára ébredtek: az Arno által kettéválasztott várost elöntötte a megáradt folyó, megrongálva a fűtőolajtartályokat, ennélfogva a sár, kőtörmelék és a szennyvíz mellett az olaj is pusztítani kezdte az értékeket, így a Museo dell’Operába betörve a felbecsülhetetlen értékű műkincseket is.

A szerencsére egyetlen nap alatt visszahúzódó víztömeg az azt megelőző négyszáz év legnagyobb árvizével sújtotta a várost, 3-4 millió darab könyvet és kéziratot, valamint tizennégyezer épületet, vagy műalkotást rongálva meg.

Az 1819-ben alapított Biblioteca del Gabinetto Viesseux mind a negyedmillió könyve víz alá került, később számtalan lapot a falakra, illetve a mennyezetre tapadva találtak meg.

A könyvek és műkincsek sérüléseit az elmúlt öt évtized során sem tudták teljesen helyreállítani: a munka továbbra is gőzerővel folyik, így egy-egy rég látott klasszikus felbukkanása mindig óriási figyelmet vonz: így történt ez az árvíz ötvenedik évfordulóján, 2016-ban is, mikor bejelentették, hogy Michelangelo egyik legkiválóbb tanítványa, a Medici-család szolgálatában álló Giorgio Vasari (1511-1574) legendás műve,

az 1543-ban elkészült Utolsó vacsora újra teljes fényében ragyog.

cwfmqweweaa1lbh

A kép 1966-ban tizenkét órát töltött az olajos, saras vízben, felületét pedig a felszínen úszó épületdarabok is megsértették, így a restaurátoroknak szokatlanul sok időre volt szüksége a munkához.

Arra azonban vélhetően ők sem számítottak, hogy ötven éven át fognak harcolni a festménnyel.

Last stages of restoration at the Opificio delle Pietre Dure in Florence for Giorgio Vasari, Last Supper. credit: Adicorbetta/Opera di Santa Croce

cubooelwgair4lp

Pedig így történt – ezek után nem is meglepő, hogy a munkát végző Opificio delle Pietre Dure e Laboratori di Restauro (OPD) vezetője, Marco Ciatti 2010-ben egyenesen

a restaurációs szakma egyik legnehezebb eseteként

emlegette a Vasari-festmény megmentéséért vívott harcot.

giorgiovasari_lastsupper_detail_photo_zepstudio2

resize540x360_e6e652d50e5d6f86c310d3ded7074c8d_916c78bdbc30fc873cd50a158589369a2000x1333_quality99_o_1b0o3drv62k0mt11ok330ff2h21
immagini-quotidiano

Az Utolsó vacsorát egyébként 1546-ban egy firenzei kolostor rendelte meg a művésztől. Évszázadokon át apácák gyönyörködhettek benne, de most, négyszázhetven évvel később a Santa Croce templomban tették közszemlére, hogy a hat és fél méter hosszú festményt múzeumlátogatók mellett a templomokba betévedő hívők is megcsodálhassák:

cwsdvemwiaarvhw

Ennek fényében hihetetlen, hogy 2013-ban még ilyen fotók készültek róla:

1045_20100947_1of2_july2013_1-1024x861

1045_20100947_11of13-1024x682

1045_20100947_10of13-1024x682

1045_20100947_2of7_1-1024x682

1045_20100947_3of7_1-1024x682

Fotók: Getty és a The Art Newspaper

Ajánlott videó

Olvasói sztorik