Élet-Stílus

Pénzt kért az ingyenes nemzetgyűlési látogatásért egy francia képviselő

Megrökönyödést váltott ki Franciaországban pénteken egy kormánypárti képviselőnő esete, aki saját vállalkozásán keresztül térítésért cserébe szervezett idegenvezetést a nemzetgyűlésbe, ahova egyébként ingyen látogathatnak el az állampolgárok.

Francois de Rugy, a nemzetgyűlés kormánypárti elnöke az alsóház etikai testületétől kért állásfoglalást Pascale Fontenel-Personne, Emmanuel Macron államfő Köztársaság lendületben (LREM) nevű pártja képviselőnőjének ügyében.

A Marianne című hetilap értesülése szerint a nyugat-franciaországi Sarthe-ban megválasztott képviselőnő utazási irodája 119 euróért szervez Le Mans városából kirándulásokat a nemzetgyűlésbe. Az árban benne van az útiköltség egy idegenvezető-sofőr által vezetett gépjárműben, ebéd és látogatás a nemzetgyűlésben. „A látogatáson jelen lesz a képviselőnőnk is” – olvasható az Access Tours nevű vállalkozás hirdetményében.

A radikális baloldali Lázadó Franciaország sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egy kormánypárti képviselő „teljes ellentmondásban áll a közélet megtisztításáról közelmúltban elfogadott törvény normáival”.

Pascale Fontenel-Personne azzal védekezett közleményében, hogy képviselővé választását követően háttérbe vonult a vállalkozásából, és „soha nem volt kérdés belépő megfizettetése a nemzetgyűlésbe, miután a belépés ingyenes”.

Az átláthatóság jegyében, amelyhez alapvetően ragaszkodom, az Emmanuel Macron elnök által meghatározott erkölcsi és politikai irányvonal szellemében, már elindítottam az eljárást, amely alapján átengedem a részesedésemet a cégen belül. Azt is indítványoztam, hogy a vállalkozás szakítson meg minden tevékenységet a parlamenttel, annak érdekében, hogy semmilyen félreértés ne történhessen,

tette hozzá a képviselőnő.

Az Access Tour honlapján jelezte, hogy péntektől a nemzetgyűlésbe szervezett minden útját lemondja.

(MTI, kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/Thomas Samson)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik