Élet-Stílus

Fellélegezhetnek a mogyoróallergiások

Csokis mogyorókrém (Nutella, csokikrém, mogyorókrém,)
Csokis mogyorókrém (Nutella, csokikrém, mogyorókrém,)
Az új módszerrel kezelt gyerekek fele falja a mogyorót.

Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy új módszer, amelyet ausztrál kutatók dolgoztak ki. A Murdoch Children’s Research Institute szakemberei 18 hónapon át adtak be naponta Lactobacillus rhamnosus probiotikumot, valamint egy mogyoróban lévő fehérjét a mogyoróval szembeni súlyos túlérzékenységet mutató gyerekeknek.

A The Lancet Child & Adolescent Health című gyermekorvosi szaklapban megjelent tanulmány eredményei szerint egy hónappal a kezelés befejezését követően a gyerekek 80 százaléka, négy évvel később pedig a 70 százalékuk tudott még mindig mogyorót enni mindenfajta allergiás reakció nélkül.

„A kezelt gyerekek kétharmada továbbra is fogyaszt mogyorót, sőt, több mint a felük rendszeresen fogyaszt mérsékelt vagy kifejezetten nagy adagokat belőle” – mondta Mimi Tang, az egyik kutató. A szakember szerint a szájon át alkalmazható kezelés lényege, hogy megváltoztatja a szervezetnek egy allergénre adott reakcióját.

„A probiotikum az immunrendszerre van hatással, ami azt jelenti, hogy védelemre és toleranciára sarkallja azt, nem pedig allergiás reakcióra” – magyarázta Tang, hangsúlyozva, hogy ez az első alkalom, hogy egy mogyoróallergia elleni kezelés ilyen hosszú távon hatékonynak bizonyult.

A különböző élelmiszerekkel, különösen a mogyoróval szembeni túlérzékenység drasztikus méreteket öltött az elmúlt évtizedekben. Jelenleg világszerte nagyjából 250 millió ember küzd valamilyen ételallergiával, ami több mint háromszorosa a 20 évvel ezelőtti mutatóknak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik