Élet-Stílus

Gyereket szült egy transznemű férfi

Első közös gyermekük érkezése miatt boldog egy házaspár az oregoni Portlandben. A kis Leót az egyik édesapja, a 34 éves Trystan Reese hozta világra, a másik édesapja, Biff Chaplow legnagyobb örömére.

Trystan nőként született, de már tizenévesen érezte, hogy valójában férfi, de nem a megfelelő testben él. Bár felnőttként, hormonkezeléseknek köszönhetően külsejében is férfivá változott, a legutolsó lépést nem tette meg, vagyis operáltatta át magát. Mindezzel együtt is úgy gondolta, hogy nem lesz saját gyermeke, vagy családja ebben az életben. Mindaddig, amíg nem találkozott Biffel.

Miután egymásba szerettek és összeházasodtak, a pár magához vette Biff nővérének két gyermekét, miután a kábítószeres problémákkal küzdő szüleiket alkalmatlannak találta a bíróság a nevelésükre. Trystan az adoptáció után kezdett el a saját babán gondolkodni, Biff elvetette az ötletet, amit túl bonyolultnak és kockázatosnak gondolt, Trystan azonban lassacskán meggyőzte.

Fotó: Facebook / Biff and I

Trysatannek először fel kellett hagynia a tesztoszteron szedésével, ami a folyamatos orvosi felügyelet mellett is megviselte a szervezetét. Nem sokkal később teherbe esett, a hatodik héten azonban elvetélt. A családot megrázta az eset, azt hitték, az egyetlen esélyük vált semmivé. Aztán úgy döntöttek, ha lehetséges, egy év múlva ismét megpróbálják.

Az orvosok azonban azt mondták, hogy túl nagy kockázatot jelentene, ha Trystan újra elkezdene tesztoszteront szedni, majd egy év múlva leállna, megpróbálna kihordani egy gyermeket, aztán megint elkezdené a kúrát. A házaspár letett az egyéves kihagyásról, és azonnal újrapróbálkoztak.

Fotó: Facebook / Biff and I

Hat hónappal később Trystan rosszul lett a reggelinél, ezért amíg Biff iskolába vitte a gyerekeket, kiszaladt egy terhességi tesztért. Az eredmény pozitív lett.

Bár a korábbi vetélés miatt a házaspár minden apróságtól valóságos pánikba esett, a dolgok végig a legnagyobb rendben zajlottak a terhesség alatt. Leszámítva azt, hogy a mindenütt alapos meglepetést okozott a két apából álló házaspár, akik saját, biológiai gyermeküket várják.

Trystan azonban azt mondja, soha egyetlen percre sem tapasztalt transzfóbiát senkitől. Megérti, hogy ma még meglehetősen furán hat, hogy egy férfi várandós és gyermeket szül, de nagyon reméli, hogy a jövőben mindez teljesen természetes jelenség lesz.

(via Daily Mail)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik