Élet-Stílus

És azt tudta, hogy olcsóbban is elhozhat dolgokat az IKEA-ból?

Belefutottunk egy cikkbe, ami volt IKEA-dolgozók tippjeit, illetve belsős infóit gyűjtötte össze. Mivel egy csomó érdekes dolog olvasható benne, megkerestük a svéd áruház magyar képviseletét is, hogy tényleg így működnek-e náluk a dolgok.

Az egyik legérdekesebb pont az volt, amiben azt írják, az akciós (FYND vagy As-is) részlegen található termékek árából lehet alkudni. Nos, tényleges alkura nincs lehetőség, méltányosságra viszont igen.

Az ott megtalálható termékek azért kaphatóak kedvezőbb áron, mert azok már használtak, bemutatótermi darabok, illetve nincsenek lapra szerelve. A termékek árát az ott dolgozó kollégák állapítják meg, azonban ha egy vásárlóban esetleg kérdés merül fel az árazás kapcsán, azt nem tartja eléggé méltányosnak, akkor a FYND részlegen dolgozó kollégához fordulhat azzal a kéréssel, hogy kedvezőbb áron kapja meg a kiválasztott terméket

– mondta az IKEA, majd hozzátette: a kollégák ezt minden esetben egyedileg bírálják el. Megtudtuk azt is, hogy a FYND-ben található termékek ára, azok mennyisége változó, ez a leértékelésektől teljesen független. Idén például a soroksári áruház nyitása miatt nem is volt nyári vásár.

Télen viszont lesz, december végéig kell már csak kibírni!

A külföldi cikkben azt írják, a konyhai hátfalak azért drágábbak, mert azt harmadik féllel csináltatják. Kiderült, ez az információ téves, ugyanis az árak pont hogy alacsonyak, mivel a teljes gyártási és beszerzési láncot a lakberendezési vállalat koordinálja. Szintén nem igaz, hogy az éttermi részleg veszteséges lenne vagy nullszaldóval működne az alacsony árak miatt.

Igaz viszont, hogy a dolgozók kedvezőbb áron étkeznek, számukra reggeli, ebéd és uzsonna, valamint kávé, tea és számos az étteremben is elérhető üdítő biztosított. Egy átlagos ebéd ára kevesebb mint 600 forint

– tudtuk meg.

Az amerikai cikk szerint az IKEA mindent visszavesz, kivéve az ágyneműket. Ez egy kicsit összetettebb, ugyanis az egyes termékekre más és más garanciális, illetve cserejog vonatkozik, ez természetesen a Magyarországon hatályos törvényekkel is szinkronban van – ennek részleteiről itt olvashat, akit érdekel.

Az ágynemű esetében a vásárlástól számított 365 napon belül az ár 100%-át visszatérítik,

amennyiben a vásárló visszahozza azt, a csomagolás érintetlen és a blokk (vagy az IKEA FAMILY kártyán őrzött elektronikus számla) is megvan. Amennyiben használt a termék, úgy a vevőszolgálaton dolgozó munkatárs bírálja el, hogy a termék állapotától, használtságától (természetesen minden esetben vizsgálják a rendeltetésszerű használatot) függően hány százalékkal vehető vissza.

A magyarországi áruházaknál nem léteznek olyan mozgatható falak (csak a budapestinél az éttermi részen, de az bővítésre szolgál), amiket tűzriadó esetén használnak: ilyenkor a vásárlók a vészkijáratokat használhatják. Szintén félrevezető információ, hogy egyes boltokba előbb megérkeznek az új áruk. Az IKEA-tól megtudtuk,

ezeket nem ott, hanem az Almhultben található tesztlaborban próbálják ki először. Itt a bútorokat tartósan trópusi párának, nagy hőnek, égésnek teszik ki, a textíliákat mossák, a matracokat és kanapékat robotok nyomkodják több ezerszer annak érdekében, hogy a termék biztonságos és a garanciális feltételeknek megfelelő legyen.

A szállítási költség sem attól függ, hogy hogyan rendelünk: Magyarországon például áruházi átvételi opció van, amelynek díja 3 ezer forint. Nyár végén jön azonban az online vásárlás, ahol házhoz szállítást is lehet kérni – ennek díja eltérő lesz és nemcsak a végösszegtől függ majd, hanem attól is, hogy mekkora távolságra kell elszállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik