Élet-Stílus

Megosztja az internetezőket a szülésnél segédkező 12 éves kislány fotója

Életre szóló élmény? Lelki trauma?

Eléggé megosztja a facebookozó társadalmat egy képsorozat. A fotókon egy szülés pillanatai láthatóak. És egy 12 éves kislány.

facebook/lovewhatreallymatters

A képsorozat csak a Love what Matters-en 74 ezer like-ot kapott (egy másik felületen több mint 220 ezret); de a kommentekből kiderül, hogy egyik posztnál sem egyöntetű a felhasználók véleménye a fotókon bemutatott esetről.

Arról van szó, hogy egy Brandonban (Mississippi-állam) élő családban már az előző gyermek születésekor felmerült, hogy Jacee, az éppen tinédzserkorába lépett lány jelen szeretne lenni a nagy pillanatoknál.

A szülők másfél éve még úgy érezték, hogy ez korai, de a legújabb kistestvér születésekor már Jacee is ott lehetett a szülőszobában. Az anyuka posztjából kiderül, hogy a kitolási szakasznál a doktor felajánlotta a kislánynak, hogy ha akar, segíthet világra hozni a babát. A szülők is beleegyeztek, úgyhogy végül Jacee steril kórházi szettet vett magára, és ő lett a szülész első számú segítője.

Olyannyira, hogy a doktor a kezébe vette Jacee kezeit, és végig mindent együtt csináltak. A kislány vághatta át a köldökzsinórt is.

Az anya azt írja, a borzasztó fájdalmak elviselésében rengeteget segített neki, hogy ránézhetett a szülésnél segédkező lánya arcára.

A kommentek nagy részében is azt emelik ki, hogy milyen csodálatos pillanatoknak lehetett részese a kislány, ugyanakkor akadtak olyanok is, akik nem helyeselték a tinédzser lány részvételét. Volt, aki azt írta, hogy „lelki traumát okozhatott” a kislánynak a látvány, egy másik kommentelő szerint nem a boldogság ül ki Jacee arcára, hanem az az érzés, hogy milyen helyzetbe sodorta magát, és hogyan tudna kimenekülni belőle.

Szerinted életre szóló élmény volt a kislánynak vagy trauma? Írd meg véleményed kommentben!

FRISSÍTÉS: a kislány azóta egy interjúban elmondta: élete legnagyobb élménye volt.

(NDTV)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik