Élet-Stílus

Leláncolta magát egy nő, hogy le tudjon szokni a dohányzásról

Elkeseredett lépésre szánta el magát egy 34 éves ausztrál nő, aki húsz évnyi függőség után hiába próbált több módszerrel is, nem tudott leszokni a cigarettáról.

Krystel egy orvosi vizsgálat eredménye miatt döntött úgy, hogy felhagy a dohányzással, de a függősége sokkal erősebbnek bizonyult nála. Végül úgy döntött, fizikailag akadályozza meg magát abban, hogy rágyújthasson: a bokájánál fogva leláncolta magát a hálószobájában.

„Korábban már az is eszembe jutott, hogy elkövetek valamit, ami miatt lecsuknak, mert a börtön az egyetlen hely Ausztráliában ahol biztosan le lehet szokni.”

Az ABC riportere az önkéntes fogság tizenegyedik napján látogatta meg a nőt. Krystel azt mondta neki, hogy bízik a sikerben, hiszen a tizenegy nap alatt csak egyszer gyújtott rá, amikor muszáj volt elmennie otthonról, de ez már így is jóval hosszabb füstmentes időszak, mint amekkorára az elmúlt húsz évben bármikor képes volt.

A nő még legalább két-három hetet akar eltölteni bokáján a lánccal, ami csak ahhoz elég hosszú, hogy kimehessen a fürdőszobába. Krystel ágyának egyik oldalán konzervek állnak halomban, másikon kirakós játékok. Van a keze ügyében egy mikró, van wifije és a szerettei néha meglátogatják.

Krystal azt mondja, számára az a legnehezebb, hogy nem tudja, hogyan álljon a hétköznapi problémákhoz nikotin nélkül.

„Mindig a cigi segítségével kezeltem az embereket. Ha felbosszantottak, kimentem és rágyújtottam. Ezt már nem tehetem többé. Rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogyan oldjam meg a problémáimat dohányzás nélkül, ez volt a legnagyobb sokk az életemben. Jelenleg úgy érzem magam, mint egy kalapács és csak remélni tudom, hogy a következő hetekben újra megértővé tudok válni azokkal az emberekkel szemben, akiket szánalmasnak tartok.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik