Élet-Stílus

Tízmilliók nézték már ámulva a „járó újszülöttet”

A Facebookon terjedő brazil videón a leírás szerint „csodát” látni: egy alig megszületett csecsemőt, aki már szinte jár.

Előző hét pénteken került fel a Facebookra egy brazil szülészeten készült videófelvétel, amin a melléklet leírás szerint egy csecsemőt látni, aki rögtön megszületése után már jár. A videó már aznap több milliós nézettséget ért el, és futótűzként száguldott végig a közösségi oldalon. E cikk írásakor már több mint 73 milliószor néztek meg, 1,6 millióan osztották meg és 340 ezren lájkolták. És teli volt vele a brazil sajtó – és már a nemzetközi is.

Az újszülött egy nővér tartja, aki ámulva jelenti ki: „Istenem, a kislány jár!”. Majd odahívja egy másik kollégáját is, azzal, hogy ezt látnia kell. A nővér elmondja: éppen meg akarta fürdetni a gyereket, amikor az „járni kezdett”. (A felvételről egyébként nem lehet tudni, hogy pontos hol, és azt sem, hogy mikor készült.)

A Facebookon sokan persze már azonnal „csodáról” kezdtek el beszélni a jelenet láttán. Azonban volt pár kommentelő, aki lehűtötte a kedélyeket (igaz, hangjuk elveszett a sok csodálkozó hozzászóló között).

Amit látunk, ugyanis nem csoda. A baba „lépései” ugyanis teljesen természetes reflexmozgások.

Ahogy azt a babaszoba.hu oldalán olvashatjuk:  az újszülötteknél és a csecsemőknél egy adott helyzetbe hozva őket elemi mozgások válthatók ki. Egyik ilyen a lépő, vagy járó reflex. Ez akkor jön elő, ha az újszülöttet felegyenesedve tartják, úgy, hogy közben a lába hozzáér egy felszínhez. Ekkor ugyanis a lába ritmikus mozgásba kezd, ami egészen hasonlít a járáshoz. Ez a reflex 2-3 hónapos korban szűnik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik