Élet-Stílus

„Mindenkinek ajánlom, hogy aludjon halott felesége mellett”

Egy brit férfi neje halála után hat napon át élt együtt a nő holttestével, és szerinte mindenkinek ezt kéne tennie.

Amikor az angliai Derby városában élő Russell Davison rákbeteg felesége otthon, férje és fia karjaiban meghalt, a férfi nem a temetkezései vállalatot hívta, hogy vigyék el a testet. Az ötvenéves férfi  inkább otthonában, egészen pontosan a hálószobájában ravatalozta fel nejét, Wendyt, és az elkövetkező hat napot a holttesttel együtt töltötte el. És most mindenkinek azt ajánlja, hogy kövesse példáját.

„Tudom, hogy ez sok embernek furcsának hangzik, de teljes mértékben ajánlom ezt mindenkinek” – mondta Davison az Independentnek. A brit lap azután készített interjút a férfival, hogy Facebook-oldalán megosztotta szokatlan gyászmódszerét, ami nagy figyelmet kapott a közösségi oldalakon.

Davison közölte: nekik az lett volna furcsa, hogy halála után hagyták volna, hogy egy vadidegen ember elvigye Wendyt, és „berakja egy hűtőbe”. Elmondása szerint azzal, hogy az, hogy holttestet a hamvasztásig a házukban tartották, megkönnyítette a gyászolás folyamatát. Azzal, hogy nem vitték el a testet rögtön a halála után, nem tűnt olyan hirtelen, váratlan dolgoknak neje halála, és volt idejük arra, hogy rendesen elbúcsúzzanak tőle.

A testet először még a nappaliban akarták felravatalozni, de „rájöttünk arra, hogy amikor alszom egyedül lenne, és inkább a hálószoba mellett döntöttünk” – közölte Davison. A testet fia barátnőjvél, valamint a nő első házasságából származó fiának barátnőjével együtt mosta meg, egy „szép, virágos nyári ruhába” öltöztették, majd egy koporsóba (amit ők selymgubónak neveztek, mert nem szeretik a koporsó szót) helyezték.

A test ezután hat napig volt a hálószobában, és közben ismerősök és barátok búcsúztak el tőle. A spiritualista Davison elmondta: arra számítottak, hogy a több napon át tartó virrasztásra csak a hozzájuk hasonlóan gondolkodó, spiritualista barátaik fognak megjelenni, de végül nagyjából 70-en jelentek meg. Akik elmondása szerint jó tapasztalatokkal távoztak.

„Az egyik baráton egy volt bokszoló. A legkeményebb ember, akit ismerek. Nem akart bemenni a hálóba, mert félt” – mondta Davison. Végül a kedvéért bement, és „másfél órán át volt bent”, ami után közölte vele, hogy az élmény teljesen megváltoztatta viszonyát a halálhoz. De volt, aki négyéves lányával érkezett, aki „minden probléma nélkül ült a holttest mellett” – mondta Davison, aki szerint így a gyerekek jobban el tudják fogadni a halál gondolatát.

A legnagyobb dicséretet egy 28 éves unokaöccsétől kapta, aki utána közölte vele, hogy korábban olyan komoly problémát okozott neki a halál gondolata, hogy még pszichológushoz is járt amiatt. Wendy holttestének látványa azonban nagy segítséget jelentett neki, ami miatt megváltozott viszonya a halálhoz. „Rájöttem, hogy nem az a morbid, véres dolgot, aminek hittem, hanem csak egy része az életnek” – írta Davison elmondása szerint neki a fiatalember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik