Élet-Stílus

Megvette lányainak a menyasszonyi ruhákat a rákbeteg anyuka

A walesi Hengoedben élő Dawn Wilson elvitte mindkét lányát vásárolni. Együtt kiválasztották az ünneplőt, amit az iskolai báljukon fognak hordani, és a menyasszonyi ruhájukat is.

Ez eddig nem lenne hírértékű, csakhogy a lányok még gyerekek: Imogen 12 éves, Madeline pedig nyolc.

A 34 éves Dawn azért ment el velük a bevásárló körútra, mert nemrég tudta meg, hogy sajnos már nincs sok ideje hátra.

A Mirror szerint a korábbi tanárnőnél 2014-ben állapítottak meg mellrákot. A daganat átterjedt a nyirokmirigyekre is. Kemoterápián és sugárkezelésen esett át, el kellett távolítani mindkét mellét. Az orvosok azt mondták, hogy a kezeléssel sikerült legyőzni a betegséget, egy hónapja azonban közölték Dawnnal, hogy a tumor ismét megjelent a szervezetében, és már nem gyógyítható.

Az anyuka ezért úgy döntött, mindkét lányával rászán egy-egy napot, hogy megvegyék a báli és a menyasszonyi ruhákat, mert nem szerette volna, ha életüknek ezeket a meghatározó élményeit nélküle kellene átélniük.

A két kislánynak már az első lakást és autót is megvásárolták.

Dawn új férje, Steve, akivel 2016-ban házasodtak össze, ígéretet tett, hogy az asszony halála után is gondját viseli majd a lányoknak. Barátaik pedig online gyűjtésbe kezdtek a család megsegítésére.

Ez azért is különösen fontos, mert a két kislány apja is halálos beteg: Huntington-kórban szenved, az orvosok szerint már csak néhány hónap lehet hátra az életéből.

facebook.com/dawn.m.burgess.9

Ajánlott videó

Olvasói sztorik