Élet-Stílus

Diákok vettek telefont az iskolai takarítónak, aki munka közben elhagyta mobilját

Jelesre vizsgáztak emberségből a kínai Nanchong városban található CWNU (China West Normal Univerity) egyetem diákjai, akik összeálltak és közösen vásároltak egy mobiltelefont az iskola idős takarítójának, miután a férfi munka közben elhagyta mobiltelefonját.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint Ren Xingyu előző hét kedden vesztette el okostelefonját, miközben az utcát söpörte az egyetem közelében. A diákok először még csak a keresésben segítettek neki. Posztereket rakta ki az utcákra, valamint a neten terjesztették az eltűnt telefonról szóló hírt.

Elhagyta mobilját az iskolai takarító, a diákok vettek neki újat. Fotó: Weibo

Amikor ez nem hozott eredményt, két diák adománygyűjtésbe kezdett a neten, hogy új telefont tudjanak venni a takarítónak. A hallgatók célja 800 jüan (33 ezer forint) összegyűjtése volt, és alig négy óra alatt 817 jüant adakozott nekik a nemes célra nagyjából száz diák.

Amikor pedig elmentek megvenni a telefont, a bolt munkatársai újabb száz jüant adtak nekik, miután megtudták, kinek és miért vesznek mobilt. A telefonvásárlás után megmaradt összegből a diákok egy cipőt, és pólókat vettek az idős férfinak.

Az új mobilt csütörtökön adták át Rennek, aki a beszámolók szerint eleinte nem akarta elfogadni a diákoktól kapott ajándékot, közölve, nem fogadhatja el, hiszen a hallgatóknak alig van saját pénzük. Végül azzal sikerült elérni, hogy elfogadja a készüléket, hogy azt mondták neki, a mobil egy reklámkampány részeként ingyen ajándékként kapták, és nem került semmibe.

Ren Xingyu a hallgatóktól kapott új telefonnal Fotó:Weibo

A diákok jó cselekedete hamar terjedni kezdett a kínai közösségi oldalakon, és a helyi sajtó is felkapta a hírt. Ami persze azt is jelenti, hogy a takarító így megtudhatta, a diákok kegyes hazugságát arról, honnan van a telefon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik