Élet-Stílus

A sextingelőknek sokkal jobb a nemi életük

Minél gyakrabban küldenek pucér fotót, annál elégedettebbek az ágyban.

A DrEd kétezer európai és amerikai polgárt kérdezett meg egy felmérésben, amelynek célja a sexting (erotikus üzenet vagy saját meztelen testet ábrázoló fotó küldése) és a szexuális élettel kapcsolatos elégedettség közti összefüggés vizsgálata volt.

És – még ha nyilván nem is reprezentatív a felmérés – kiderült, hogy van összefüggés. Azok, akik saját bevallásuk szerint napi rendszerességgel küldözgetik partnerüknek (vagy ki tudja, kinek) a genitáliákat és más hasonló érdekességeket ábrázoló fotókat, jóval elégedettebben nyilatkoztak saját nemi életükről.

A sexting szenvedélyének napi szinten hódolók 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendkívül elégedett a szexuális életével.

Akik hetente küldözgetnek sikamlós vagy perverz üzeneteket/képeket, azoknak már csak 42%-a mondta azt, hogy maximálisan elégedett e téren – és a lista végén nyilván azok találhatók, akik életükben csak 1-2 alkalommal próbálták ki a sextinget, közülük csak 19 százalék jelezte, hogy minden nagyon is oké az ágyban.

Ami a kor szerinti eloszlást illeti: az amerikai 18-24 évesek a legaktívabbak ebben a sportágban (a férfiak 40, a nők 36%-a sextingel, Európában ez az arány 33 és 31), de a 45 feletti korosztályhoz tartozók is szívesen küldözgetnek pajkos üzeneteket és fotókat (amerikai férfiak: 27%, nők: 26; Európa: férfiak: 21%, nők: 20).

Visszatérve az elégedettségre: az adatokat senki ne értelmezze úgy, hogy minél gyakrabban küld magáról olyan fotót, annál jobban érzi majd magát – ehhez azért szükséges a partner beleegyezése is.

Merthogy a végén jön egy – talán annyira – nem meglepő adat: a kéretlen sexting (azaz, amikor úgy érkezik nemi szervet ábrázoló fotó a telefonunkra vagy a számítógépünkre, hogy azt mi egyáltalán nem szerettük volna) a nőket sokkal nagyobb arányban érinti. A megkérdezett nők 41 százaléka kapott kéretlen fotót egy férfitól, míg a férfiaknak csak 22 százaléka járt így.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik