Élet-Stílus

Róluk beszél mindenki, pedig a fiú csak elvitte a hugát egy McDonald’s-ba

Rengeteget cikkeztek a napokban arról a testvérpárról, akik mikor megéheztek, fogták magukat, beültek a családi autóba és elhajtottak a legközelebbi McDonald’s-hoz. Hogy miért járta be ez a látszólag lényegtelen hír a világsajtót? Nos, talán azért,

mert a testvérpár életkora összesen alig van 12 év

A 8 éves Ohio-i fiú egy nap megkívánta a sajtburgert, ezért úgy döntött, ő maga veszi kézbe az eseményeket és elhajt az egyik környékbeli McDonald’s-ba. A felelősségteljes fiatal elvitte magával a mindössze 4 éves testvérét is, hogy ne maradjon otthon egyedül.

A testvérek szülei végigaludták az eseményeket, amíg a gyerekeik a nyílt utcán furikáztak. A 8 éves sofőr úgy tervezte, hogy a perselyében lévő pénzből fogja állni a menüt. A gyerek terve be is jött, ám az étterem dolgozóinak gyanús lett az egyedül vásárló fiatal. A dolgozók először azt hitték, hogy a szülők az autóban várják a gyerekeket ám végül kiderült, hogy a testvérpár egyedül van.

A bizarr eseten rengetegen kiakadtak, sokak szerint a modern technológia tehet arról, hogy a fiú szinte magától rövid idő alatt megtanult autót vezetni. A híradások szerint a 8 éves a YouTube-on sajátította el, hogy hogyan kell beindítani a kocsit. Akárhogy is, a gyerekek szerencsére megúszták a kalandot.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

(FILES) In this file photo taken on February 1, 2015 Austrian former Formula One driver Niki Lauda looks on during the first day of the Formula One pre-season tests at Jerez racetrack in Jerez. - Former F1 champion Niki Lauda dies: family tells media on May 21, 2019. (Photo by Jorge Guerrero / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.