Élet-Stílus

Meghalt a melegparádén vidáman táncoló rendőr

Michael Hance nemcsak New Yorknak, hanem az egész világnak példát mutatott toleranciából.

Az egész világ megismerte 2015-ben a 44 éves Michael Hance rendőrtisztet, aki semmitől sem zavartatva magát lejtett felhőtlen táncot a 2015-ös New York-i melegparádé egyik felvonulójával. Mindezt az utca közepén, miközben a rendezvényt biztosította.

A New York Daily News most arról számolt be, hogy a 17 éve egyenruhát viselő férfi egy, a 2001. szeptember 11-es terrortámadáshoz köthető rákos megbetegedésben vasárnap elhunyt.

Hance-nél tavaly novemberben diagnosztizálták agydaganatot, miután megszédült és összeesett az otthona előtt. Sajnos hiába vette fel a harcot a halálos kórral, az a tüdején és a májában is áttéteket képzett. Arról a lap nem írt bővebben, hogy pontosan milyen összefüggésben állt a betegség 9/11-gyel.

Fotó: Twitter

A rendőrtiszt bátyja a lapnak elmondta, hogy Michael imádott rendőr lenni:

a vérében volt.

A középiskola után pszichológia diplomát szerzett, ezt követően csatlakozott a rendőrség kötelékéhez. 2005-ben kitüntették, amiért megmentette egy gyermek életét, aki majdnem megfulladt egy félrenyelt Lego-kocka miatt.

Az elvált egyébként heteroszexuális rendőrtiszt két éve nemcsak az amerikai nagyvárosnak, hanem az egész világnak mutatott példát toleranciából, amikor lazán, széles mosollyal az arcán állt le twerkelni a New York-i melegfelvonulás egyik résztvevőjével, akitől még egy puszit is kapott. Az esetről készült videót 7,8 milliószor tekintették meg a Youtube-on az internetezők.

Hance-re a város meleg rendőreinek szervezete is nagyon büszke és a kapitányság sem fegyelmezte a rendhagyó viselkedés miatt. A család persze nem volt meglepődve:

Ő ilyen volt. Az emberek embere. Legalább 8 millió barátja volt.

Michael Hance-t két kislánya is gyászolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik