Élet-Stílus

Szétosztotta nagyszülei millióit az iskolában egy kisfiú

Minden szülő levelet kapott: ha a gyerekükhöz is került a pénzből, legyenek kedvesek, és adják vissza.

Nem kevesebb, mint 10 ezer eurót (több mint hárommillió forintot) osztogatott szét iskolatársai között egy tízéves kisfiú a Barcelonától 45 kilométerre, északra fekvő Caldes de Montbui nevű városban. A gyerek egyszerűen besétált egy vaskos kötegnyi százeuróssal az Escola Montbui iskolába, és elkezdte osztogatni a pénzt a többi gyereknek.

Egy tanárnak tűnt fel, hogy elég sok gyerek mászkál százas bankókkal ahhoz képest, hogy egész Spanyolországban ritkán használják ezt a nagy címletet, nemhogy az iskolai büfében. Hamar megtudta, hogy melyik kisdiák a pénz igazi forrása, aztán azonnal kapcsolatba lépett a fiú családjával.

Kiderült, hogy a gyerek teljesen véletlenül megtalálta a nagyszülei összes megtakarítását, amit egészségügyi kiadásaikra tettek félre. A kétségbeesett szülők a tanár segítségét kérték, aki létrehozott egy Whats-App-csoportot, amelyikben az iskola valamennyi diákjának szülei benne voltak, és a következő üzenetet küldte ki nekik:

„Ma reggel egy ötödikes tanuló százeurós bankjegyeket osztogatott, amiket engedély nélkül hozott el otthonról. Ha az ön gyermeke is kapott a pénzből, kérem azonnal lépjen kapcsolatba az iskolával, hogy a pénzt minél előbb visszajuttathassuk a tanuló családjának. Több mint tízezer eurót kellene visszagyűjtenünk. Köszönjük szíves megértését és együttműködését. Ez nem vicc.”

A meghökkentő szöveg természetesen kiszivárgott a zárt csoportból, a vírusként terjedő sztorit pedig felkapta a média. A történet egy helyi rádió műsorába került be először. Nyilatkozott nekik egy olyan szülő, akinek a gyereke kapott pénzből. „Teljesen igaz. Hihetetlen, de igaz” – mondta.

(The Local)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik