Élet-Stílus

Szuperszívószálat fejlesztett a McDonald’s

A szívószálnál nem létezik egyszerűbb eszköz. Egy csövecske, amin keresztül folyadékot lehet a szájba juttatni. Azt hihetnénk, hogy nem nagyon van rajta mit bonyolítani, meg fejlesztgetni. A Mekinél azonban másképp gondolták. Űrkutatással és robotikával foglalkozó mérnököket bíztak meg azzal, hogy alkossanak meg egy új, forradalmi, szuperszívószálat.

Az egész azzal kezdődött, hogy előálltak egy újfajta shake-kel, illetve ötvöztek két régebbi fajtát, a csokisat, és a Magyarországon nem kapható, mentaízű Shamrockot. Az új csokis-mentás turmix kétrétegű, hogy ne csak ízre, hanem látványra is különleges legyen. Igen ám, csakhogy hagyományos szívószállal, akárhogy is próbálja az ember, egyszerre csak az egyik réteget tudja szívogatni.

Itt jöttek a képbe a fentebb említett mérnökök, akik feltalálták az a szívószálat, amelyik pontosan fele-fele arányban juttatja a szájba a turmix rétegeit. Bár a bemutató videóban is elhangzik: a termék nevetségesen felesleges, és nyilvánvalóan az Apple, illetve vezető tervezője, Jony Ive kifigurázásáról van szó, a szuperszívószál tényleg létezik.

A McDonads’s legalábbis azt állítja, hogy kétezer darabot legyártattak belőle, amit néhány amerikai étteremben próbálhat majd ki egy maroknyi szerencsés vevő.

(via Mashable)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik