Élet-Stílus

Emberek, dobjatok el mindent, ma van a Nutella világnapja!

Hihetetlen, de a hír igaz, a világ ma ünnepli a Nutellát!

Eleinte talán kicsit bizarrnak tűnt, hogy csokis, mogyoróvajas krémet kenjünk a kenyérre, de az emberek ma már szemrebbenés nélkül eszik a újnyi vastagon megkent nutellás szendvicseket.

Nutella!
Nutella!

A Nutella elődjét egy olasz pék, Pietro Ferrero találta fel, aki Olaszországban, Alba városában működtetett egy kis pékséget. A környék híres volt a mogyorótermesztéséről, így Ferrerónak kézenfekvő volt, hogy milyen irányba kísérletezzen. A mester 1946-os első prototípusa a Pasta Gianduja nevet kapta, amely még teljesen szilárd halmazállapotú volt, és 300 kg-os (!!!) kiszerelésben árulták.

Ferrero később továbbfejlesztette az ötletét, így született meg öt évvel később a Supercrema, ami már sokkal krémesebb állagú volt, mint az előd. 1963-ban Ferrero fia, Michele azzal a szándékkal újította meg a Supercremát, hogy egész Európában ismert termék legyen. Ennek érdekében módosította a krém összetételét, majd átkeresztelte a már jól ismert Nutella névre.

Az első üveg Nutella 1964. április 20-án gördült le a gyártósorról és kezdte meg a világhódító útját.

És te hogyan fogod ünnepelni a Nutella világnapját? Írd meg nekünk a Facebookon kommentben!

Wikipédia/Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik