Élet-Stílus

32 lánnyal próbált egyszerre csajozni, csúfos bukás lett a vége

Ilyenek ezek a mai fiatalok.

Régen már az is furának, vagy legalábbis nettó szemétségnek számított, ha valaki 3-4 lányt fűzött egyszerre, de úgy néz ki, hogy ma már nincs felső határ a csajozógépeknél. Még szerencse azonban, hogy a nagyravágyó srácoknak sokszor nincs meg a kellő képességük, hogy elkezdjenek egy ilyen “begyűjtő” műveletet.

A történetünk szereplője, akinek a kínos sztorija az Imgur képmegosztóra került ki, gyakorlatilag már a nagy kaland elején elbukott, hiszen arra sem volt képes, hogy egyenként keresse meg a lányokat. Mutatjuk, mi történt.

32 lánnyal próbált egyszerre csajozni, csúfos bukás lett a vége 1
Kép: imgur/Mirror

Ahogy a képen is látszik, a srác mind a 32 lánynak ugyanazt a zseniális mondatot szerette volna elküldeni:

Cuki vagy, honnan írsz?

Még szerencse, hogy nem sikerült neki, mert valószínűleg mind a 32-en rögtön ledobták volna a bugyijukat. A csajozómester elkövette azt a hibát, hogy a chaten kijelölte azokat a lányokat akiknek írni akart, majd egyszerre, egy közös beszélgetésbe küldte el nekik az üzenetet.

Tetézve a bajt még gyorsan be is írt a csoportbeszélgetésbe, hogy “Oh ∗∗∗∗”, majd azzal folytatta, hogy megmagyarázza, hogy azt hitte egyessével fogja elküldeni az üzenetét.

Így kell egyszerre beégni 32 lány előtt.

Arról sajnos már nincs kép, hogy a csoportbeszélgetésben mit kapott ezután, de nagyon szívesen megnéznénk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik