Élet-Stílus

Egy hónapnyi kerékpározás után tudta meg, hogy rossz irányba megy hazafele

A kínai férfi ötszáz kilométert tekert le, mire az őt megállító rendőröktől megtudta, végig az ellenkező irányba haladt.

A Kína keleti részén található Rizhao városában dolgozó fiatal migránsmunkás a kínai holdújév ünnepére akart hazautazni szülővárosába, az 1700 kilométerrel távolabb, az ország északkeleti részén található Qiqiharba. A kínai sajtóban megjelent hírek szerint azért választotta a kerékpárt, mert minden pénzét elköltötte és nem tudott vonatjegyet venni. A fiatalember azonban egy nagy hibát követett el: pontosan az ellenkező irányba, dél felé indult el.

A férfit 30 nappal decemberi indulása után állították meg közlekedési rendőrök egy autópályán, Wuhu városában, és csak akkor tudta meg tőlük, hogy végig rossz irányba haladt.

kinai-bicajos02
A pillanat, amikor a rendőrök megállították az egy hónapja rossz irányba tekerő kerékpárost. Fotó:miaopai

Elmondása szerint még az utazása elején rossz iránymutatást kapott, amikor megkérdezte, hogy merre kell menni szülővárosa felé. És úgy tűnik, utána többször már nem érdeklődött senkinél sem, hogy jó irányba halad-e. A beszámolók szerint a férfi nem tudta, hogyan kell használni a térképeket, és kénytelen volt mások iránymutatására hagyatkozni.

kinai-bicajos01
Rendőrök dobták össze a rossz irányba haladó kerékpárosnak a hazaútra szóló vonatjegyet. Fotó:miaopai

Végül a rendőrök, és az autópálya fizetőkapujánál dolgozó emberek megsajnálták a férfit, és összedobták neki a pénzt a hazaútra, így végül vonattal tudott hazamenni. És nem kellett letekernie a nagyjából 2700 kilométeres utat Wuhutól Qiqiharig.

kina-bicajut
Google Maps

Ajánlott videó

Olvasói sztorik