Élet-Stílus

Családi nyaralás Dubajban?

Valljuk be, Dubajra elsősorban nem családi nyaralóhelyként gondolunk. Az emirátusban azonban azon dolgoznak, hogy a világ első számú családi nyaralóhelyévé váljon, s a cél elérésének érdekében milliárdos befektetéseket sem sajnálnak.

“Arra fókuszálunk, hogy mi legyünk az elsőszámú családi desztináció a turisták számára. Számos attrakció nyitott meg 2016-ban ennek a jegyében, sok különböző lehetőséget kínálunk beltéren és kültéren, ezeknek a száma pedig idén is nőni fog. Nagy lehetőséget látunk Kelet-Európában és Magyarországban, egyre több látogató érkezik innen. Már a hét minden napján közlekedik Emirates repülőjárat Budapest és Dubai között, ami szintén növeli a lehetőségeket” – mondta a 24.hu-nak Dana Kamber, a Dubai Tourism munkatársa.

Mivel Dubaj célja, hogy a luxust keresők mellett a családok első számú úti célja is legyen, ezért számtalan attrakcióval várják a gyerekekkel érkezőket. Ahol néhány éve még csak sivatag volt, mára megépült egy Legoland, a világ legnagyobb akváriuma, egy 140.000 m2-es IMG témapark, egy mesterséges esőerdő, egy sípálya, az Aquaventure és a Wild Wadi vízipark, a és interaktív játékokat kedvelők számára készült Hub Zero, és számos egyéb szórakoztató központ. És persze a gyönyörű tengerpart, a sivatagi élmények, valamint az állandó jóidő sem elhagyangolható szempont a gyerekkel nyaralni indulók számára.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

Mit csinálhat Dubajban, ha gyerekkel utazik?

#1 Dubai Mall

Dubaj számos attrakcióval szolgál a turistáknak, a népszerűségi lista valószínűleg senkinek sem fog meglepetést okozni. A városba látogatók legtöbbje, 86 százaléka biztosan megnézi a Dubai Mall bevásárlóközpontot, ami részben annak is köszönhető, hogy ezen keresztül lehet feljutni a világ legmagasabb épületébe, a Burdzs Khalifába, valamint a világ legnagyobb akváriuma és egy óriási sípálya is található itt. A plázában több szórakoztató központ és hatalmas játéküzlet is helyet kapott, érdekes a Dubai Mall mellett található, hang- és fényeffektekkel izgalmassá tett Dubai Fountain, zenélő szökőkút is. Aki szerencsés, elcsípheti a Dubai Mall körül a város leghíresebb luxus rendőrautóit is. A megfáradt utazóknak tökéletes ebédelőhely lehet a Social House.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

#2 Pálma-sziget

Dubaj egyik legismertebb jelképe a Palm Jumeirah nevű mesterséges pálmaformájú sziget, melyen szállodák és luxusvillák találhatóak. A leghíresebb luxushotel a szigeten az ötcsillagos Palm Atlantis, ahol a világ egyik legdrágább hotelszobája található. A szállodában van egy ingyenesen megtekinthető hatalmas akvárium is. Az épület mellett található a legjobbak közé sorolt Aquaventure és a Wild Wadi vízipark, ahonnan akár egy panorámavasúttal is visszautazhatunk a városban.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

#3 City Walk

A turisták új kedvence a 13 000 négyzetméteres területen fekvő City Walk, ahol az európai stílusú bevásárlóutcák mellett számos családi programlehetőség is kínálkozik. Itt található az interaktív játékokat kedvelők számára készült Hub Zero nevű szórakoztató központ, ahol a legújabb digitális megoldások felhasználásával megalkotott játékokat lehet kipróbálni. Néhány méterrel odébb pedig egy mesterséges esőerdő vonja magára a tekinteteket a sivatag közepén. A The Green Planet a régió első bio-dómja, amelyben több mint 3000 növény és állat mutatja be a világ trópusi erdőinek biológiai sokféleségét.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

#4 IMG Worlds of Adventure

Ez a fedett vidámpark Dubaj legújabb turistacsalogató attrakciója. Az IMG Worlds of Adventure 20 000 fő befogadására képes, területileg pedig négy részre válik: Marvel Adventure, Cartoon Network, Lost Valley és IMG Entertainment Zone. A látogatók a különböző interaktív szórakoztató elemek mellett olyan képregény- és mesehősökkel is találkozhatnak, mint a Pókember, Hulk, a Vasember, Thor vagy éppen Ben 10. Az év minden napján nyitva tart, 28 futball pálya méretű területen, Dubai belvárosától 20 perces autóútra.

#5 Legoland

Egy újabb friss attrakció: 2016. október 31-én a Dubai Parks and Resorts hivatalosan is megnyitotta kapuit. Az új szórakoztatókomplexumban többek között a régió első LEGOLAND® témaparkja, illetve a Riverland™ Dubai várja az érdeklődőket. A LEGOLAND® Dubai egész évben a jól ismert LEGO®-témájú világot hozza el a családok, vagyis a 2-12 éves gyerekek számára. A LEGOLAND Dubai több mint 40 interaktív játékot, showt, attrakciót és élményt foglal magába a 15,000 LEGO modell közepette, amit 60 millió LEGO darabból állítottak össze. A témapark egész napos programot kínál az érdeklődők számára.

#6 Történelmi negyed

A skanzenre hasonlító Al Fahidi történelmi negyed a kulturális programok kedvelőit várja számos látnivalóval, de a Dubai Museum is hűen és látványosan mutatja be a város múltját és kultúráját. Az arab kultúra jobb megismerését szolgálja a Sheikh Mohammed Centre for Cultural Understanding nevű intézmény, ahová bárki betérhet, és interaktív reggeli beszélgetések keretében lehet feltenni a kérdéseket. Szlogenjük is hangzatos: „Open Doors. Open Minds.”

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

#7 Sivatag és tengerpart

Dubaj partvonala jelenleg több mint 1500 kilométer. A legtöbb helyen homokos partot kellemesen meleg víz mossa, ami remek fürdőzési lehetőséget kínál a családok számára. Ajánlott strandok: Jumeirach Beach Residence (JBR Beach), Kite Beach, Al Mamzar Beach Park, Sunset Beach. Aki megunta a vizet, sivatagi élményeket is kereshet: több cég szervez dzsipes szafarikat a homoktengerbe. Hatalmas élmény, ahogyan az autók leküzdik a dűnéket, s az utazás után általában tradicionális sivatagi vacsorával is készülnek a túraszervezők.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

+ 1 Abrázás

Különleges élmény az abrázás, vagyis a Dubaj belvárosában történő csónakázás. Átszámítva nagyjából 2500 forintért Dubaj óvárosában hajózhatunk, átélve az arab város egykori hangulatát. Abrával, vagyis csónakkal könnyen megközelíthetjük a legendás fűszerpiacot is.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

Ajánlott videó

Olvasói sztorik