Élet-Stílus

Ó, je: agyontérkövezik a pesti rakpartot is

Fél év múlva vizes vébét rendez Budapest, ezért a fő helyszín környékét és az onnan a Belvárosba tartó utat kicsinosítják. Az építkezések tavaly elkezdődtek, akkor meg is mutattuk, hogy fest a szakasz, most pedig három helyszín látványtervét hoztuk nektek.

2017 tavaszáig (az előzetes információk szerint március 31-ig) két szakasz készül el:

  • Az északi, ami konkrétan Moszkva sétány néven fut, és a Dráva utca/Népfürdő utca és az Árpád híd között húzódik majd. Itt hét méter széles utat jelölnek ki, amiből 4 méter a gyalogosoké, kétszer 1,25 a bicikliseké lesz, fél méter pedig a berendezési sáv lesz.
  • A déli, ami a Dráva utcai csomópont és a Margit híd között húzódik majd, hat méter széles lesz és a gyalogosoknak szánják. Új köztéri elemek, felső rakparti átvezetések is lesznek majd, külön kerékpárút viszont nem lesz, ugyanis már van az adott szakaszon.

A vizes vébéig csak ezek készülnek el, a budapest.hu tájékoztatása szerint ugyanis

A Kossuth tér és a Margit híd közötti szakasz megújítása csak a rendezvény után esedékes.

Arról már a Magyar Építőkról értesültünk, hogy a gyalogos sétányt a Penta Általános Építőipari Kft. alakítja majd ki – a munka értéke nettó 2 151 000 000 forint. További ajánlattevők voltak egyébként a Strabag Általános Építő Kft., a Hódút Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft.

A Penta 19 200 négyzetméter útfelület rendezését végzi el, továbbá:

  • 4800 négyzetméteren aszfaltozott járdafelületet,
  • 13 200 négyzetméteren térkövezett járdafelület alakít ki,
  • 1500 méteren partélen süllyesztett szegély,
  • további 1500 méteren pedig korlát épül.

Minijáték: keresd a zöldnövényzettel kapcsolatos fejlesztéseket!

Jó hír viszont, hogy lesz nyilvános vécé, és a világítást is korszerűsítik.

Látványterv a megújult pesti alsó rakpartról a Jászai Mari térnél.
Látványterv a megújult pesti alsó rakpartról a Jászai Mari térnél.
Látványterv a megújult pesti alsó rakpartról a Dráva utcánál.
Látványterv a megújult pesti alsó rakpartról a Dráva utcánál.
Látványterv a megújult pesti alsó rakpart Dráva utca és Árpád híd közötti szakaszáról.
Látványterv a megújult pesti alsó rakpart Dráva utca és Árpád híd közötti szakaszáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik