Élet-Stílus

Elképesztően átalakult a fiatal nő külseje, miután rászokott a kokainra – FOTÓ

A fent látható kép akkor készült a fiatal, nővérként dolgozó drofüggő nőről, amikor a rendőrök elkapták és rabosították. A 30 éves Amie Hellert azért ítélték börtönbüntetésre, mert arra használta az egészségügyi intézményben betöltöttt pozícióját, hogy hozzáférjen a kórházban tárolt gyógyszerekhez és kábítószerekhez.

A vád szerint a drofüggő nő a Royal Blackburn kórházból vitt el olyan gyógyszereket, amelyekre nem volt sem neki, sem a betegeinek szüksége. A nyomozásból kiderült, hogy a nő az erős fájdalomcsillapítókat rendszeresen a barátainak, ismerőseinek adta ki.

A bíróságon arra is fényderült, hogy Heller a legtöbbször a Zopiklon nevű altatót, egy ópiát tartalmú fájdalomcsillapítót, a Tramadolt, valamint kétféle kodeint lopott el a rendszerből.

A nővér bűneire egy névtelen telefonos bejelentés után figyeltek fel a hatóságok, de a rendőrök még napokig hagyták dolgozni Hellert, hogy aztán rajtaüthessenek. A beszámolók szerint a fiatal nő az egyik gyanusítottal romantikus kapcsolatban is állt, a férfi segített eladni a kicsempészett gyógyszereket, az így keresett pénzt pedig elosztották maguk között.

A rendőrök házkutatást is végeztek Hellerék házában, ahol egy a gyógyszerek mellett kokaint is találtak, valamint egy telefont, amelyen a pár az üzletet bonyolította. Heller, aki egy egyéves gyermek édesanyja, hihetetlen sebességgel indult meg a leejtőn, erről a régi képei is árulkodnak. A fent látható kép után megmutatjuk, hogy nézett ki a nő korábban.

facebook.com/amie.heller
facebook.com/amie.heller

Egy kép most tényleg felér ezer szóval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik