Élet-Stílus

Most pedig segítünk feldobni a szexuális életed

Választottál már pózt étlapról?

Még ha évek óta együtt is élünk valakivel, könnyen lehet, hogy fogalmunk sincs, mi mindent szeret(ne) a szexuális jellegű programok közben kipróbálni. Vagy hogy mi az, amit utál.

Talán mert sokszor nem áruljuk el, hogy mit szeretnénk, és mit nem: nem merjük elmondani, mert szégyelljük; vagy csak attól tartunk, hogy a partnerünk zokon veszi a megjegyzést (lásd: „Szóval ezek szerint én nem csinálom jól!”).

Pedig tudunk (na jó, olvastunk) olyan felmérésekről, amelyek szerint az emberek (britek) kevesebb mint fele elégedett a nemi életével.

Talán szükség lenne egy részletes listára, amelyiken az ember beikszelhetné, hogy mi mindent szeret csinálni az ágyban, aztán ezt a jegyzéket alkalmanként, együttlétek előtt, elő lehetne venni, és – akár egy étteremben – választani a menüből.

Nem magunktól vagyunk ilyen okosok, ezt a listásdit nem mi találtuk ki, hanem Dr. Stephen de Wit szexológus, aki meg is valósította ötletét.

Egyszerűen összeállított egy szex-menüt. Állítása szerint

ha valaki szánna 20 percet arra, hogy átnézze a felsorolást, és legalább magának őszintén bevallaná, mi mindent szeretne kipróbálni, jelentősen javulhatna a szerelmi élete.

A listában pózok, kellékek, előjáték-szituációk olvashatók a harapástól a megkötözésen át szabadtéri szexig; mindegyiknél be kell jelölni, hogy volt-e már szerencsénk kipróbálni, és ha nem, akkor egy 1-5-ig terjedő skála használatával feljegyezni, hogy mennyire szeretnénk, ha részünk lenne ilyesmiben.

Az Independentnek megszólaló szexterapeuta, Peter Saddington szerint a lista nagyon hasznos lehet egy párkapcsolatban, például azért, hogy a párok elkerüljék a „célorientált szexet” (amelynek során nem az élvezet a cél, hanem csak az orgazmus), másrészt azért is fontos, mert az emberek tekintélyes részének – az otthoni és iskolai felvilágosítás minősége miatt – hiányosak a szexuális ismeretei.

 

A szex-étlap itt található (PDF)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik