Élet-Stílus

A beteg apuka azzal töltötte élete utolsó 4 hónapját, hogy szerető örökbefogadó családot találjon a kisfiának

Nick Rose 9 hónapon keresztül küzdött az agresszív rákkal, amely végül múlt héten legyőzte a szervezetét. Az orvosok először csontrákot állapítottak meg a 40 éves férfinél, amely aztán megállíthatatlanul terjedni kezdett a tüdejére. Rose egyedülálló apukaként nevelte a 4 éves kisfiát, akit most hátrahagyott.

Mint kiderült, Nick azért vállalta a szinte reménytelen helyzetben is a komoly fájdalmakkal járó kemoterápiát, hogy maradjon ideje arra, hogy megfelelő, szerető örökbefogadó szülőket találjon a kisfiának Logannek. Nick egyik közeli barátja, Aaron Crompton így jellemezte a férfi hozzáállását.

Semmi nem volt fontosabb neki, mint Logan. A végén már hihetetlen fájdalmakon ment keresztül, de Logan volt az élete.

A férfi környezetéből többen elmondták, hogy a kisfiú édesanyját nem látták azóta, hogy a nő otthagyta a családot, amikor Logan még kisbaba volt. Nick barátai az interneten gyűjtést is szerveztek a kisfiúnak, de Aaron Crompton és a nővére, Amy az utolsó napokban is nagyon sokat segített az apukának és Logannek, hogy az utolsó karácsonyukat meghitten együtt tölthessék.

Nick Rose utolsó vágya végül teljesült, hiszen egy Torquay-i család személyében biztonságos otthont talált élete legfontosabb dolgának, a kisfiának.

A férfi január 3-án halt meg.

Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik