Élet-Stílus

Szilveszter: több kutya szökött meg, mint tavaly

Tavalyhoz képest már az első nap jóval több a szilveszteri petárdázások miatt elkóborolt állatról érkezett bejelentés a fővárosban – mondta Pataki Gábor, az Állatmentő Liga vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Hatodik éve végzik a Fővárosi Önkormányzati Rendészettel és a Rex Kutyaotthon Alapítvánnyal közösen a petárdakommandó akciójukat. Pataki Gábor azt mondta:

már mostanáig 51 elkóborolt kutyáról érkezett bejelentés. Márpedig – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – a következő napokban további bejelentések is várhatók.

Mint egy háború

Eddig tizenhét kutyát sikerült hazajuttatni, köszönhetően a csipeknek. Elmondta, az idén azt tapasztalták, hogy sok csipben nem volt jó például a telefonszám vagy a cím. Ezért felhívta a figyelmet, fontos, hogy az adatváltozásokat rögzítsék az adatbázisban.

A petárda és a rakéta az állatoknak egy háborúval egyenértékű. Ilyenkor olyan sokkos állapotba kerülhetnek, hogy csak mennek, és egy nap alatt több kerületet is átkóborolnak. Egy XVI. kerületi kutyát például most a a XII. kerületben találtak meg.

Ebrendészeti telep vagy a Rex

Rendelet írja elő egyébként, hogy a gazdáknak ilyenkor kötelessége elzárniuk kutyájukat – így ha mégis elkóborolt az állat, vélhetően szabálysértést követett el a gazdája.

A bejelentéseket megtenni, illetve érdeklődni a fővárosi önkormányzati rendészet telefonszámán lehet. A megtalált kutyákat a főváros ebrendészeti telepére vagy a Rex Alapítványhoz viszik – tette hozzá az Állatmentő Liga vezetője.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: MTI/Balázs Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik